A beszédes nevű GAIA szervezet, amelynek neve az angol Global Alliance for Incinerator Alternatives szóösszetételből (szabad fordításban a Nemzetközi Szövetség az Égetés Alternatíváiért) adódik, új jelentést adott ki, amelyben a jelenleg leginkább elfogadott műanyag újrahasznosítási eljárásokat, mint például a pirolízist és az depolimerizációt, elemezték ki részletesen. A szövetség szerint a műanyagok kémiai újrahasznosítása komoly környezetszennyezési következményekkel jár, és technológiai szempontból nem érett még meg az igazán széleskörű alkalmazásra, vagyis globális szinten nem tudja majd a műanyagok által jelentett problémákat megoldani, írja a C&EN.

Sok vállalat vallja, hogy a műanyagok kémiai újrahasznosítása a sokkal ígéretesebb megoldás a fizikai újrafeldolgozáshoz képest. Az ilyen mechanikus visszaforgatás esetén a műanyagokat szétválogatják, tisztítják (rendszerint mossák), majd bizonyos mennyiségű frissen előállított, úgynevezett szűz műanyag alapanyaggal keverve újra felhasználják. Ezt az útvonalat követve szinte mindig szükség van új, fosszilis energiahordozókból kinyert új műanyag felhasználására is. Ezzel szemben a kémiai újrahasznosítás lényege, hogy a műanyagok alapépítő elemeit nyerik vissza [gyakran a gőzkrakkolásig visszamenve, a szerk.], és így a szűz alkotóelemekkel megegyező minőségű alapanyagokat lehet ismét gyártani a használt műanyagokból.

A jelentés szerint azonban a kémiai újrahasznosítás pont kémiai (és fizikai) okok miatt nem lehet a hosszútávú válasz a műanyagok fenntartható visszaforgatásának problémájára.

Az elemzés legfontosabb érve a kémiai újrahasznosítás magas energiaigényén alapszik. Vagyis azon, hogy a kémiai feldolgozás során olyan sok energiára van szükség, ami a visszaforgatást teszi szinte teljesen értelmetlenné. Mivel ez a kérdés még nem kapott jelentős figyelmet, Sokan hiszik ma azt, hogy a kémiai újrahasznosítás tényleges megoldást jelenthet, pont amiatt, mert ez a kérdéskör nem kapott még jelentős figyelmet.

Arról például ritkán esik szó, hogy a pirolízis alapú technológiák alkalmazása esetében komoly hőbevitelre van szükség, hiszen ez alapvető és elengedhetetlen feltétele a kívánt kémiai reakciók lezajlásának. A szakaszos üzemeltetés esetén a megkívánt hőmennyiség tovább növekszik, hiszen az eljárás során szükséges adagolás és ürítési lépések során fenn kell tartani a magas hőmérsékletet. Ha ezt nem sikerül véghezvinni, akkor a műanyagok kémiai bontása komoly hátrányokkal járhat. Ez a kapott köztes termékek minőségének látványos romlásában jelentkezik leggyakrabban, ami az újrafelhasználást fogja jelentősen behatárolni. Ennek egyenesági következménye lehet a további feldolgozási lépések szükségessége, ami rendszerint megint csak tovább növeli az újrahasznosítási folyamat teljes energiaigényét.

A legnagyobb általánosan elfogadott hibás nézet azonban az, hogy a műanyag pirolízis üzemek önfenntartóak lehetnek úgy, hogy közben jelentős mennyiségű műanyag újrahasznosításból származó terméket is tudjanak termelni. Pedig a hőmérleg nem is olyan bonyolult: ha a műanyag újrahasznosításához szükséges energia az újrahasznosításból származó termékek nagy részének elégetéséből származik, akkor nem igazán beszélhetünk tényleges cirkuláris műanyag anyagkörforgalomról, viszont ha nem ezt használjuk fel az üzem működtetésére, akkor már energiaforrásból kell a hőmennyiséget biztosítani, ami nagyon valószínűleg fosszilis kőolajból vagy földgázból lehet csak megoldani. Ezzel viszont az újrafelhasználás fő hajtóerejét adó indok, az ezzel együtt járó jelentős szén-dioxid kibocsátás csökkenés lehetősége szűnik meg szinte teljesen.

Mindent egybevéve, főleg ha a pirolízisből kapott termék további feldolgozásának az energiaigényét is felszámoljuk, a tényleges energiamérleg szinte teljesen felemészti a műanyagban tárolt energia mennyiségét. Ez a tény ezidáig nem kapott még elég nyilvánosságot a jelentés szerint, pedig a hosszútávú megoldás fontos eleme az energia mérleg egyensúlya és az energiabevitel fenntarthatósága.

A jelentés állításait bíráló Amerikai Kémiai Bizottság (American Chemistry Council), amely a vegyipari vállalatokat képviseli, egy Argonne National Laboratory által elvégzett kutatás a Fuel szaklap oldalain publikált eredményeit hozta fel ellenérvként, miszerint a pirolízisből származó üzemanyagok létrehozása akár 96%-kal kevesebb energiát igényelnek, mint a hagyományos, fosszilis energiahordozókból kinyert dízel olajé. Vagyis szerintük az energiamérleg nem ennyire előnytelen, és a műanyagban tárolt energia nagy része visszaforgatható.

A Bizottság arra is felhívta a figyelmet, hogy 2017 óta a vegyipari vállalatok 5 milliárd dollárt fektettek már be a műanyagok újrahasznosítását célzó megoldásokba, amelyek közül a pirolízis és a depolimerizáció számít a biztos befutóknak jelenleg.