Energia és mobilitás zöld szemszögből

ZöldEnergia: áramszünet

2020. július 27. • írta: ZöldEnergia

Az index.hu-val történtek miatt a ZöldEnergia blogban egyelőre szüneteltetjük az új posztok megjelenését. Tesszük ezt azért, mert a szerkesztőség felmondása után teljesen bizonytalan a portál további sorsa és az sem tisztázott még, hogy abban az esetben, ha folytatódik valamilyen formában az index, milyen irányba fogja az új szerkesztőség annak profilját terelni.

Nehéz döntés ez számunkra, hiszen a blog múlt év szeptemberi indulása óta 224 poszt jelent meg, ami összesen közel 370 ezer lapletöltést generált eddig. Ez, szerintünk, nem is olyan rossz teljesítmény egy olyan új, független tematikus blog esetében, amely tisztán kedvtelésből készült, s amely hajtóerejét csak annak a meggyőződésnek köszönhette, hogy építő és szemléletformáló ereje van annak, ha magyarul jelennek meg olyan időszerű írások a megújuló energia terén, amelyekhez sokan egyébként nem jutnának könnyen hozzá.

A döntésnek két oka is van. Az index.hu szerkesztőségének nagy része felmondott, és ezzel megszűnt az a fejlett társadalmakra jellemző gondolkodási szintet hozó és több millió magyart elérő szellemi műhely, amely szerintünk a biztosítéka volt annak, hogy az ország a közeljövőben kiverekedje magát a jelenlegi, főleg a politikai szférából eredő és a társadalmi diskurzust sajnálatosan uraló szellemi állapotból. A másik ok ennél prózaibb: a most kialakult helyzetben nem érezzük helyénvalónak azt, hogy új tartalommal további bevételt generáljunk az index.hu anyavállalata számára.

Címkék: politika
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr216078580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.07.27. 12:39:14

Öööö, azér pislogok egy sort...

1. A blogodon azt írsz, amit te akarsz. Ha abba beleszólnak, majd akkor kell sipákolni.

2. "ezzel megszűnt az a fejlett társadalmakra jellemző gondolkodási szintet hozó"

Keresem a kandi kamerát. Műszaki, energetikai téren akkora butaságokat tudtak írni, hogy ha minden tévedésért csak 1 dollárt kaptam volna, akkor jó sokáig nem kellene dolgoznom vagy igen sok pénzem lenne már. És legtöbbször a javító szándékú észrevételre a reakció kb. a "leszarjuk" volt. Talán 3-4 olyan szerző volt, aki vette a fáradságot...

gigabursch 2020.08.02. 08:18:11

Néhány szempont:

A szerkesztőségben megy a cicaháború, de az a blog.hu-ra nincs befolyással. A tulajdonosok elemi érdeke az index és a blog fenntartása, ami X db sértődött újságíró hiszticunamijára nincs hatással.
Valamennyi admin munkát igényel a részükről, de mondjuk a hülye hozzászólások kaszálás át ti is meg tudjátok oldani.

Az, hogy kivártok - érthető.
A legnagyobb emberi értéke a blogotoknak, hogy a kommentek alapját számos javítást hajtottatok végre és nem az ész nélküli moderálásra állatok bele.

Egyébiránt a kommentelők itt szigorúan szakmai alapon viselkedtek - és ez nagy érték.

Én várom a folytatást.

eßemfaßom meg áll 2020.08.31. 09:43:37

Jól kibasztatok orbánnal

mindeközben a fejlett nyugaton épp bedől az áramhálózat a zöldfaszok miatt

www.portfolio.hu/uzlet/20200831/az-egesz-vilagnak-figyelmeztetest-jelentenek-a-hatalmas-kaliforniai-aramszunetek-446520

"mintegy 1000 megawattnyi szélenergia váratlan kiesését emelte ki az okok között. Mindemellett a tágabb régiót próbára tevő aszály a vízerőművek termelését is korlátozta, ami ugyancsak szűkítette a kínálatot."

"Az elmúlt években az állam a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében összességében mintegy 9 gigawattnyi, folyamatos, úgynevezett zsinóráram-termelésre képes jól szabályozható gázerőmű kapacitást vont ki a rendszerből. 2013-ban egy másik, folyamatos termelésre képes egységet, a dél-kaliforniai San Onofre atomerőművet is leállították biztonsági megfontolásokból. Miután a környező államok hasonló energiapolitikát folytatva számos szénerőművet állítottak le az elmúlt években, így az alacsony megújulóenergia-termelésű időszakokban rendelkezésre álló importlehetőségek érdemben beszűkültek."

gigabursch 2020.09.01. 07:19:41

Csak én látom úgy, hogy az index továbbra is működik?

gigabursch 2021.02.03. 14:12:16

Hahó! Van ott még valaki?
süti beállítások módosítása