Energia és mobilitás zöld szemszögből

A globális áramfogyasztás meglepő alakulása 2020-ban

2020. május 13. • írta: ZöldEnergia

A globális vírusjárványhoz köthető intézkedések nyomán a világ elektromos áramfelhasználása jelentősen csökkent, amely nemcsak a teljes fogyasztás mértékét, de az áramtermeléshez felhasznált energiahordozók minőségét is számottevően befolyásolta, írja az International Energy Agency (IEA, Nemzetközi Energia Ügynökség) áprilisban megjelent negyedéves jelentése.

A több mint 30 országban gyűjtött adatok alapján, amely a világ teljes áram­fogyasztásának közel harmadát teszi ki, világos, hogy az áramfelhasználás csökkenése a vírus terjedését megakadályozandó gazdasági és társadalmi intézkedések bevezetési idejétől és azok súlyosságától is függ. Átlagban minden hónap ilyen típusú intézkedés után az áramfelhasználás kb. 20%-kal csökken, ami éves szinten kicsivel több mint 1,5%-os csökkenésnek felel meg.

A felhasználás csökkenésével együtt a megújuló energiaforrásokhoz köthető áramtermelés érdekes módon részarányos értékben növekedett az elmúlt hónapokban. Ez főleg annak köszönhető, hogy az intézkedések ellenére a megújuló energián alapuló áramfelhasználás többnyire érintetlen maradt, míg a kőszénből és földgázból nyert vagy az atomenergián alapuló áramfelhasználás csökkent az elmúlt hónapokban.

Az ügynökség előrejelzése szerint 2020-ban a teljes áramfelhasználás körülbelül 5%-kal fog csökkenni, bár regionálisan ez akár 10%-ot is elérhet majd. A különböző energia típusok közötti különbség miatt az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó energiaforrások globálisan tartósan átveszik majd a vezető szerepet a kőszén felett ebben az évben, a 2019-ben észlelt első jelek után. A gyors gazdasági fellendülés hatására az áramfelhasználás csökkenése kisebb lehet majd, amivel főleg a fosszilis energiahordozók (a nukleáris áramtermelést is ideértve) nyerhetnek majd a legtöbbet.

Az év első negyedévében a globális áramfelhasználás 2,5%-kal csökkent. Kína területén mérték a legnagyobb, közel 6,5%-os csökkenést, hiszen itt már januárban széleskörű intézkedések voltak hatályban. A többi országban csak márciustól kezdődtek a komolyabb lezárások.

Az időjárást is figyelembe véve a teljes lezárások hatására a napi áram­felhasználás legalább 15%-kal csökkent Franciaországban, Indiában, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és az USA keleti partján található államokban. A legnagyobb csökkenést Olaszországban tapasztaltak, ahol a szolgáltatóipar jelentősebb gazdasági szerepe és a lezárások miatt az áramfelhasználás több mint 25%-kal csökkent a negyedévben. A hétköznapi áramfelhasználási csökkenés a 2019-es adatokhoz képest bizonyos napokon akár 75%-kal alacsonyabb is volt.

A távmunka miatt az ipari fogyasztás érezhetően csökkent majd minden országban. A lakossági áramfogyasztás ezzel együtt nőtt, március utolsó és április első hetében bizonyos európai országokban akár 40%-kal volt magasabb az otthoni áramfelhasználás a 2019-es adatokhoz képest.

A globális áramtermelés a 2019-es első negyedéven adatokhoz képest 2,6%-kal volt alacsonyabb az év első negyedévében. Ennek ellenére a megújuló energiaforrásokon alapuló áramtermelés 3%-kal nőtt ezen időszakban, a 10% feletti szélenergia alapú termelésnövekedésnek és gyorsan növekedő napenergia alapú termelésnek köszönhetően. Emiatt a teljes megújuló energián alapuló áramtermelés részesedése a múlt évi 26%-ról közel 28%-ra növekedett ebben az évben.

Az atomenergián alapuló termelés 3%-kal esett vissza ezen időszak alatt, a kőszén alapú termelés 8%-kal csökkent. A gáz alapú áramtermelés viszont 4%-kal nőtt, nagyrészt az alacsony földgáz áraknak köszönhetően. A legnagyobb kőszén alapú áramtermelés csökkenés Kínában volt, nagyjából 100 TWh értékben, főleg februárban és márciusban. Az USA területén a kőszén alapú áramtermelés kb. harmadával csökkent 2019-hez képest, a csökkenő kereslet mellett a növekvő megújuló energia alapú termelésnek és az olcsó földgáznak is köszönhetően.

Egy viszonylag lassú gazdasági fellendülés során az ügynökség előrejelzése szerint az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó áramtermelés tovább fog növekedni, és várhatóan eléri a globális teljes termelés 40%-t 2020-ban. Ez annyit is jelent majd, hogy ezek az energiaforrások 6%-kal több áramot szolgáltatnak majd, mint a hagyományos kőszén alapú áramtermelés, amivel a két évtizede csökkenő atomenergia alapú termeléskiesést is pótolják majd.

Ha a gazdaság gyorsabban visszaáll a járvány előtti termelési szintre, akkor az áramtermelés is gyorsabban növekszik majd, ami miatt a kőszén alapú áramtermelés kevésbé fog csökkenni az előrejelzések szerint. A növekvő igények miatt azonban az atomenergia alapú termelés is növekedne, ami segíthet a kőszén alapú termelés növekedésének lassításában.

A teljes évre tekintve az ügynökség előrejelzése szerint a globális áram­fogyasztás 5%-kal csökken majd. Ez a Nagy Gazdasági Világválság óta a legnagyobb csökkenés, a 2008–2009-es gazdasági válság során tapasztalt csökkenés ennek csak nagyjából nyolcada volt. Ennek fő oka az, hogy 2009-ben mind Kína és India gazdasága sokkal kevésbé volt érintett a mostani helyzethez képest.

A jelentés szerint ha a második negyedévtől kezdődően a gazdaság gyorsan visszaáll a világjárvány előtti termelési szintre, akkor az éven csökkenés lehet, hogy csak 2% lesz majd. Egy lassabb gazdasági fellendülés — egy kiterjedt afrikai és dél-amerikai gazdasági leállással együtt — azonban azonban könnyen 5%-nál is nagyobb csökkenést okozhat 2020-ban.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr9015687030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GyMasa 2020.05.13. 13:22:54

"A felhasználás csökkenésével együtt a megújuló energiaforrásokhoz köthető áramtermelés érdekes módon részarányos értékben növekedett az elmúlt hónapokban."
Ez semekkora mértékben nem "érdekes".
A világ nagy részén az idüjárásfüggő energiatermelés óriási állami támogatásokban részesül és általában még kötelező is átvenni a megtermelt energiát.
Tehát ez a termelési mód a világ legnagyobb részén teljesen mentes a vírus hatásaitól (és igen, a piactól is)
Emellett a grafikon jellege miatt pedig ha a teljes igény csökken, ÉS az időjárásfüggőket mindenképpen prioritással kell átvenni, akkor értelemszerűen VALAMI MÁSNAK kell csökkennie. Jelenleg a termelési költségek miatt ez a szén.
És a grafikon jellege miatt még akkor is "emelkedést" fog mutatni az időjárásfüggők ARÁNYA, ha történetesen mondjuk semennyivel nem nött az adott idüszakban a megtermelt energiamennyiség.
Szóval, a cikk állításai miatt eléggé elhamarkodottnak látnék bármiféle örömünkben történő tapsikolást.

ZöldEnergia 2020.05.13. 16:00:01

@GyMasa: Szerintem a cikk hangvétele nem tartalmaz "örömünkben történő tapsikolás" elemeket, de lehet, hogy rosszul látom... :)

A szén pár éve tartó csökkenéséért szerintem nagyon kevesen fognak egy könnycseppet elmorzsolni. Az persze vitatható, hogy mi a legjobb megoldás a szén kiváltására.

GyMasa 2020.05.14. 10:38:11

@ZöldEnergia:
Nem is írtam, hogy van benne, csak annyit, hogy korai lenne még tapsikolni. :-)
Viszont az az egyszem grafikon nem bontja ki a helyzetet teljes terjedelmében.
Képzeld úgy az időjárásfüggő ermelőket, mint a nyugdíjasokat vagy a politikusokat.
Nekik mindenképpen megjön a pénz a hó végén.
Akik viszont munkából élnek, azok azt el is veszíthetik.
Ha tehát van 3 millió nyugdíjas, meg 4 millió dolgozó ember akik közül 200 000 elveszíti a munkáját, akkor nem lett több nyugdíjas, hiába mutat a fenti diagram többet belőlük.
süti beállítások módosítása