Energia és mobilitás zöld szemszögből

Új hidrogén üzemanyagcella rekord

2020. január 31. • írta: ZöldEnergia

Múlt évben először lett több mint 1 GW teljesítmény feletti hidrogén üzemanyagcella kapacitás üzembe véve egy éven belül, írja a FuelCellWorks. A Fuel Cell Industry Review 2019 szerint, amelyet az energia szaktanácsadó cég E4tech adott ki, a 2018-as évhez képest 40%-kal több, nagyjából 1,1 GW teljes kapacitású hidrogén üzemanyag cella került kiszállításra és üzembe helyezésre 2019-ben.

A tanulmány szerint a fejlődés motorja — szó szerint — az üzemanyagcellás autók növekvő eladása, amit főleg a japán Toyota és a dél-koreai Hyundai típusai adnak ki. Ez a két vállalat felelős az üzemanyag cellák teljes eladásainak több mint kétharmadáért 2019-ben. A meglévő, nagyjából egyharmadnyi kapacitást az úgynevezett stacionárius alkalmazásokba került, amelyek nagy része amerikai és koreai áramfejlesztők tesznek ki a japán lakásokba is telepített kombi bojlerek (combined heat and power unit) mellett.

Az E4tech igazgatója, dr. David Hart, szerint érezhető lelkesedés uralkodott el a szektor ipari szereplői között.

Az üzemanyagcellát felhasználó alkalmazásokban a cellák bizonyították technológiai érettségüket. A több mint 1 GW határ elérése komoly mérföldkőnek számít, amit ebben az évtizedben várhatóan további növekedés fog kísérni a meglévő technológiák további fejlődése és az infrastruktúra elterjedésének köszönhetően.

David Hart így fogalmazott: "Ha a 2010-es évek az akkumulátorok évtizede volt, akkor a 2020-as évek az üzemanyagcellák évtizede lesz. Pont időben, hiszen a klímaváltozás ellen tett lépések egyre égetőbbek és egyre nehezebben teljesíthetőek, vagyis minden ilyen szempontból értékes technológiára szükségünk lesz. A városvezetők egyre komolyabb figyelmet fordítanak a levegő minőségére, és az azt negatívan befolyásoló dízel autókra. Az üzemanyagcellás buszok és teherautók igazi megoldást jelentenek erre. Mindeközben egy szélesebb hidrogént felhasználó ipari szektor is kezd formát ölteni, főleg olyan területeken, mint pl. a hőtermelés, ahol a közvetlen elektromos áram felhasználás problémásnak tűnik. Ez tovább segíti a hidrogén üzemanyagcellák elterjedését."

Az ázsiai piac marad várhatóan az üzemanyagcellák központja, nagyjából éves 680 MW kapacitás igénnyel, amelyet a Hyundai NEXO eladások és a koreai áramszolgáltatók kereslete okoz. A 2019-ben eladott üzemanyagcellás járművek, beleértve a kínai autóbusz és teherautó eladásokat is, adták a teljes globális üzemanyagcella kereslet felét.

A NEXO-nak köszönhetően az európai üzemanyagcella eladások is növekedtek, a 2018-s 40 MW kapacitásról 69 MW-re 2019-ben. De az Ázsián kívüli legnagyobb piac mégis az észak-amerikai piac, amely 2019-ben 384 MW új kapacitást vett, a 2018-as eladásoknál (425 MW) kevesebbet. A 2020-as eladások várhatóan felülmúlják majd a 2018-as adatokat.

Hart szerint ahhoz, hogy az üzemanyagcellákat gyártó iparág sikerrel vegye a következő lépcsőket, a beszállítóknak is tovább kell fejlődniük határidők és minőség szempontjából, valamit a még meglévő biztonsági és működtetési szempontokból felmerült aggodalmakat is el kell majd oszlatni. A szektor előtt álló lehetőségek óriásiak, egyre komolyabb gazdasági szereplők fektetnek be egyre nagyobb összegeket, a kezdeti piacot tovább növelve. Ezek a folyamatok együttesen teszik majd a hidrogén alapú üzemanyagcellákat ténylegesen és széles körben elfogadott technológiává, amivel nemcsak a jelenlegi rendszerek elemeivé, de a holnapi tervek részeivé is válnak majd.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr1615433996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.01.31. 11:23:15

Nincs itt valami zavar a mértékegységekkel?
No mindegy...

igazi hős 2020.02.02. 00:41:40

@gigabursch: Miért lenne zavar? Teljesítményt Wattban mérjük, egy autó 20-40 kW-os, 0,6 GW már egész szép, több tízezres flotta. Ez a realitás: drága az autó és kevés helyen lehet tölteni.
Viccesen kicsi számokról van szó (Magyarország áramfelhasználása 3-6 GW), de lehet látványos növekedést vizionálni. Olyan mint ha mi azzal dicsekednénk, hogy egy év alatt megduplázódott a hazai villanyautó mennyiség, a norvégoknál meg alig volt 20%-os növekedés.

midnight coder 2020.02.02. 08:07:31

A hidrogénben eddig sem az üzemanyag cella volt a probléma, hanem egyrészt az üzemanyagtartály ami elég szép tűzijátékot ígér már egy kisebb balesetnél is, másrészt a hidrogén előállítás ami ma kb. úgy néz ki, hogy a fosszilis tüzelőanyagból CO2 és H2 lesz.

Göntér László 2020.02.02. 09:46:01

Én a hidrogénre elsősorban mint az akkumulátor helyettesítőjére számítok. A nap- és szél energia felesleget jelenleg csak az akkumulátorokban lehet tárolni, ami a megfelelő akkumulátorok hiányában problémás. Persze a hidrogén veszélyessége és az akkumulátorok teljesítménye versenyez egymással. Az tűnik biztosnak, hogy az elektromosság megkerülhetetlen.

frontop 2020.02.02. 12:21:20

A negyedik generacios cellak mar maguk allitjak elo a hidrogent ammoniabol,nincs szukseg hidrogen tartalyra.Ha jarmube kerul majd,ami rovidesen bekovetkezhet, ugyanugy lehet majd tankolni majdnem mint a benzint

kofolafan 2020.02.02. 14:09:54

@igazi hős: az aramfelhasznalas szerintem ertelmezhetetlen, ha nem tesszuk melle az idotartamot is. 3-6 GW mennyi ido alatt? Egy ora, egy honap, egy ev? Nem a hazai eromeuvek ossz energiateljesitmenyet akartad irni?

]{udarauszkasz 2020.02.02. 15:08:58

@frontop: Az ammonia nem jarhato hosszutavon; ha az elektrolizis teren sikerulne attorest elerni, akkor lehetne vizet, es aramot tankolni, esetleg az auto tetejen napelemmel, parkolas kozben parszaz Wattos szelkerekkel rasegiteni. A hatotav teren nagyot lehetne vele lepni, esetleg az akkukkal kombinalva is.

nemecsekerno_007 2020.02.02. 15:17:03

@]{udarauszkasz: Pár éve olvastam egy svájci fejlesztést, amiben sóoldatot lehet a kocsiba tankolni. Ha jól emlékszem akkor egy elég híg oldat, elektromos töltéssel, de most így nem találtam.
Jó, hogy fejlődik az üzemanyagcella is, mert nem egy dologgal kéne felváltani a fosszilist.

cardiobascuralis 2020.02.02. 15:39:14

@igazi hős:
Nem Wattban, hanem wattban. Kisbetűvel. De autóknál hagyományosan lóerőben is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.02. 20:03:23

@kofolafan:

Üzemanyagcellánál van értelme csak teljesítményről beszélni, hiszen a kapacitás a tartály vagy tank befogadóképességétől függ csak. Ahogy belsőégésű motoroknál is a teljesítményt adjuk meg, nem azt, mennyi munkát végez a motor egy teli tank elhasználásával.

Akkumulátornál más a helyzet, mert ott a szűk keresztmetszet az akku kapacitása.

gigabursch 2020.02.05. 11:48:38

@kofolafan:
Pont ez volt a problémám nekem is...
süti beállítások módosítása