Az energia szektor megújuló energiaforrásokon alapuló megreformálása nem egyszerű feladat, hiszen technológiai, nagyságrendi és szabályozási szempontokból vagy akár politikai és társadalmi téren is rengeteg, egymással összefüggő problémakört kell ehhez egyszerre megoldani. Ezen problémák megértése és megoldása elengedhetetlen ahhoz, hogy a klímaváltozás mértékét csökkentsük és, remélhetőleg, megállítsuk azt egy, az emberiség szempontjából, még kezelhető szinten.

Bár a megoldásokra globális szinten lesz szükség, a komplikációk rendszerint helyileg jelentkeznek. Nemcsak olyan országokban, amelyek jelenleg szinte kizárólagosan a fosszilis energiahordozók kitermeléséből tartják el magukat, mint pl. a közel-keleti országok jelentős része, vagy akár Oroszország vagy Norvégia is, hanem univerzálisan szinte mindenhol. Bár szinte minden ország másfajta utat jár be ezen a területen, hat olyan közös paradoxon áll a tényleges és globális szinten is jelentős változás útjában, amely az országonkénti vagy régiónkénti különbségeken túlmutat, írja a RechargeNews oldalán Gerard Reid, a londoni Alexa Capital alapító tagja.

1. A szolgáltatók paradoxonja

Az energia szolgáltató vállalatok a világon mindenhol a figyelem és változás középpontjában állnak. Ezek a vállalatok jelentős változásokon mentek és mennek keresztül: a szerkezeti és szervezési átalakulások mellett, a vállalatok feldarabolása és fúziója, a privatizáció vagy központosítás, az energia termelési és elosztási feladatok szétválasztása és egyesítése, a hálózati terhelés és annak változásának kezelésének feladata, mind a jelenlegi útkeresés része, amely során az energia szolgáltatást próbálják meg a piaci és állami szereplők tovább fejleszteni. Közben az energia szolgáltatóknak a legkevésbé sem áll érdekében, hogy a fogyasztók tényleges energiafelhasználását csökkentsék, vagy hogy az ezzel járó szén-dioxid kibocsátást valamilyen formában befolyásolják.

Ez a szolgáltatók paradoxonja. Az energia szolgáltatóknak, amelyek a piaci és technológiai helyzetük alapján a lehető legjobb helyzetben vannak ahhoz, hogy az energiafelhasználást és a vele járó kibocsátást ténylegesen és effektíven csökkentsék, nem áll érdekében az energiafelhasználás csökkentése. Sőt, a piaci szabályok és értékelés szerint ennek pont az ellenkezője igaz rájuk. Minél több elektromos áramot, kőolajat, földgázt vagy szenet adnak el, annál többet keresnek közvetlenül és közvetve a részvénypiaci értékelés alapján is. Amíg az energia vállalatok értékelése az eladott energia mennyiségéhez kapcsolt, nem érdekük azt csökkenteni.

[Ami igazándiból még nem is lenne baj, hiszen hosszútávon, több évtizedes léptékben mérve és globális átlagokat nézve, a társadalmi és gazdasági fejlődéssel egyik legjobban korreláló mérték a fajlagos energiafelhasználás: minél több energiát használunk fel, annál fejlettebb a társadalom. A szerk.]

2. A piaci hatékonyság paradoxonja

Adam Smith-től Eugen Fama-ig az elmúlt több mint száz évben sokan bizonygatták, hogy a szabad piac nyújtja a lehető leghatékonyabb békés megoldást arra, hogy a meglévő erőforrásokat az arra igényt tartók számára elossza. Ugyanezen források azt is bizonyították, hogy a piac nem mindig működik az elvárásoknak megfelelően.

Az egyik ilyen eset az, amikor monopólium alakul ki vagy a piacot kevés számú szereplő tevékenysége határozza meg, aminek hatására vagy az árat vagy a kereskedelemben levő áru mennyiségét tudják akarattal a vásárlók érdekeivel ellentétes irányba terelni. Az olaj kereskedelmében pl. az OPEC játszott ilyen központi szerepet, amíg az észak-amerikai és orosz befektetések hatására kialakuló többlet termelés ezt meggyengítette.

Nem meglepő, hogy a legtöbb országban pl. az elektromos áramszolgáltatók működése szempontjából nincs igazi piaci verseny, vagyis a vásárlók nem tudják a fogyasztás mértékét változtatni a piaci ár függvényében. Igazából a legtöbb országban az elektromos áramszolgáltatást eleve úgy tervezik, hogy a szolgáltatók fogják a megtermelt áram mennyiségét a rövid-, közép- és hosszútávú igények alapján készített előrejelzések alapján változtatni, hogy a várhatóan felmerülő fogyasztást ki tudják majd elégíteni. Vagyis az áramtermelők és szolgáltatók jelentős piaci szereplőként, de nem a piaci verseny szabályai szerint vesznek részt a kereskedelemben.

3. A Jevons paradoxon

A 19. századi közgazdász, William Stanley Jevons, ismerte fel először azt, hogy a gőzgépek hatékonyabbá válásának következménye — a gépek egyre kevesebb kőszenet fogyasztottak ugyanannyi mennyiségű gőz előállításához — nem a kőszén fogyasztás csökkenése, hanem ennek pont az ellenkezője, a kőszén fogyasztás drasztikus emelkedése volt. A hatékonyság növekedésének elsődleges következménye az volt, hogy a gőzgépeket egyre szélesebb körben alkalmazták, aminek másodlagos következménye a teljes kőszénfogyasztás megugrása lett, annak ellenére, hogy gépenként tényleg kevesebb kőszenet égettek el.

Manapság a Jevons paradoxon talán az egyik legjobban ismert környezettel kapcsolatos közgazdasági paradoxon, amit "Rebound Effect" néven is ismernek. Ennek alapja az, hogy az olyan technológiai fejlesztések, amelyek a fajlagos energiafelhasználás csökkenésével járnak, nem okoznak tényleges csökkenést az energiafelhasználás mértékében, sőt rendszerint a fajlagos csökkenésekhez képest eredő energiafogyasztás növekedést idéznek elő, mivel az energia takarékosság előnyét egyre több felhasználó akarja majd kiaknázni.

Az egyik ok emögött az, hogy a hatékonyság növekedés gazdasági előnyét (a megtakarítást) rendszerint a fogyasztó élvezi. Emiatt a fogyasztás teljes mértéke növekedni fog. Egy jó példa erre a világítás: bár az újabb technológiáknak köszönhetően egyre kevesebb áramot fogyasztanak pl. a LED izzók, mi egyre több lámpát használunk a lakásokban és kertekben az elmúlt évtizedekhez képest, ami miatt a fogyasztás nem csökken, hanem gyakran emelkedik is.

4. A NIMBY paradoxon

A NIMBY az angol "not in my backyard", vagyis "nem az én házam mögött" néven elhíresült fogyasztói hozzáállást jelképezi. Ennek során még azok is, akik egyébként elkötelezett szószólói például a megújuló energiaforrások kiaknázásának, hirtelen ellenezni fogják a következő szélerőmű (vagy naperőmű vagy a szél- vagy naperőműhöz kapcsolódó magasfeszültségű vezeték) telepítésének terveit, ha az a lakóhelyük közvetlen környezetében kerülne kivitelezésre. Az úgynevezett NIMBY-izmus az egyik fő oka annak, hogy az új projektek késnek vagy véglegesen megakadnak még a kivitelezés előtti tervezési fázisban.

5. A megújuló energiaforrások paradoxonja

Az ötödik paradoxon közvetlenül a megújuló energiaforrásokhoz köthető: bár lehet, hogy bizonyos területeken már ezek a legolcsóbb energiaforrások, de ettől még nem feltétlenül ezek a legértékesebbek. A megújuló energiaforrások fő hátránya a megszakított termelés. Vagyis ahhoz, hogy a nap 24 órájában tudjunk energiát termelni, jelenleg mindig egy másodlagos (és rendszerint fosszilis energiahordozón alapuló) technológiát is alkalmazni kell.

Az időszakos energiatermelés következtében az energia ára a napos vagy szeles időszakokban hirtelen lecsökken, akár negatív energiaárat is okozva. Vagyis, még ha a nap- és szélenergia fajlagos ára az átlagos áramár és előállítási ár alá is csökken, milyen piaci (befektetési) előny származik még több ilyen kapacitás kiépítéséből, ha a termelési árrés már most is nagyon alacsony (vagy éppen negatív) pont akkor, amikor ezen erőforrások a leginkább rendelkezésre állnak?

Piaci szempontból a legértékesebb energiatermelő technológiák pont azok, amelyek rugalmasan tudnak alkalmazkodni az energia fogyasztás ingadozásához. Ilyen például a földgáz alapú áramtermelés, amely az időjárástól és napszaktól függetlenül, viszonylag gyorsan tud az áramtermelésbe bekapcsolódni, vagy abból kilépni a kereslet és időjárás ingadozásának megfelelően.

6. A közgazdasági hozzáállás (filozófia) paradoxonja

Az Amerikai Egyesült Államok energia piaca az egyik legkomplikáltabb a világon, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a tagállamok önállóan szabják meg a törvényeket és piaci korlátokat. Az államok egy részében központilag szabályozott és merev piaci körülmények között folyik a kereskedelem, míg más államokban az áramtermelés és elosztás is teljesen liberalizált piacon történik. A fogyasztói árak viszont nem teljes mértékben követik az közgazdasági tanok által előírt változásokat. Az európai piac jórészt liberalizált, vagyis mostanra már könnyebben alakul ki tényleges versenyhelyzet a piac szereplői között bizonyos régiókban, akár országhatárokon keresztül is.

Az USÁ-ban a fejlesztések jelentős részét adókedvezménnyel stimulálják, amely megoldást Európában nem használják, mivel egy amerikaihoz hasonló központi (brüsszeli) adókedvezménynek a tagországokban egyszerűen nincs jelentése. Itt a fejlesztés költségeit inkább a fogyasztók viselik (és ezt el is tűrik), míg az amerikai piacon a fogyasztók sokkal érzékenyebben az áremelkedésre, vagyis ott ezt a megoldást nem erőltetik sem a piaci szereplők, sem a állami vagy föderális intézmények.

Ennél még égetőbb probléma viszont az, hogy még mindig nincs globálisan elfogadott és ténylegesen működő megoldás a jelenleg is folyó környezetkárosító tevékenységek megfékezésére vagy akár büntetésére és a környezetkárosítás hatásait kiküszöbölő vagy azokat semlegesítő tevékenységek "jutalmazására". Enélkül egyszerűen lehetetlen lesz hathatósan és hatékonyan átalakítani a jelenlegi globális energiatermelő és szolgáltató rendszert.

........................

A fenti paradoxonok megoldása nélkül a tiszta és szén-mentes jövő egyre távolabbi és egyre kevésbé megvalósítható álommá válik Gerard Reid szerint. Remélhetőleg találunk használható megoldásokat a fenti paradoxonok jelentős részére, mert amíg ezek fennállnak, a rendszer szintű átalakulás tényleg nagyon lassú lesz csak.