Energia és mobilitás zöld szemszögből

Hol növekszik a leggyorsabban a kőolaj fogyasztás?

2020. január 14. • írta: ZöldEnergia

India kőolaj fogyasztásának növekedése valószínűleg meghaladja majd Kínáét a 2020-as évek közepére, írja a Reuters. Ennek köszönhetően az olajfinomítói befektetések is nagyobb hangsúlyt kapnak majd az országban, de emellett az ország egyre jobban ki lesz majd téve a Közel-Keletről származó olajimportban lehetséges zavaroknak is, írja a Reuters az International Energy Agency (IEA) jelentése alapján.

Az indiai kőolaj fogyasztás várhatóan eléri a 6 millió hordó/nap-os határt 2024-re a 2017-es 4,4 millió hordó/nap értékről, annak ellenére, hogy a helyi termelés csak minimális mértékben nő. Emiatt az ország még jobban ki lesz téve a kőolaj import változékony piacának, és a régióban "szomszédos" közel-keleti országok termelésében lehetséges fennakadásoknak.

A 2020-as években a kínai kereslet növekedése várhatóan valamelyest kisebb lesz, mint az indiaié az elkövetkező években az IEA múlt évi Kínára koncentráló jelentése alapján, de a különbség egyre nagyobb lesz India javára ezután.

Az IEA indiai jelentése szerint az "indiai gazdaság már most is és a jövőben még inkább ki lesz szolgáltatva a piaci fennakadásoknak, a geopolitikai bizonytalanságoknak és a változékony kőolaj árnak".

A mostani közel-keleti politikai feszültségek miatt a Brent hordónkénti ára megint 70 dollár fölé szökött, amit pont az olyan fejlődő országok, mint India, érzik meg a leginkább. Csakúgy, mint Ázsia nagy részében, az indiai kőolaj import nagy része a közel-keleti termelésből származik, India esetében főleg Irakból.

India jelenleg a harmadik legnagyobb kőolaj fogyasztó ország, Kínát és az Amerikai Egyesült Államokat követve. A kőolaj fogyasztás több mint 80%-a importból származik, amely importnak bk. 65%-a a Hormuz-i szoroson halad át.

Az IEA szerint, amely többek között a fejlődő országok számára elérhető stratégiai petróleum tartalékok rendelkezésre bocsátását is koordinálja, nagyon fontos lenne, hogy India növelje az ilyen célú tartalékait az elkövetkező években.

Finomítói befektetések

India jelenleg a világ negyedik legnagyobb kőolaj finomítója, írja a HartEnergy, aminek köszönhetően az ország net exportőre a finomított kőolaj termékeknek, főleg a benzin és gázolaj szempontjából. A jelenlegi fejlesztési tervek szerint a mostani naponkénti kb. 5 millió hordó finomítói kapacitást 2025-re 8 millió hordó naponkénti szintre akarják emelni.

Az IEA becslése szerint a jelenleg üzemben lévő finomítókat figyelembe véve csak 5,7 millió hordó naponkénti kapacitást fognak elérni 2024-re a természetes növekedés (finomító bővítések, stb.) alapján. Vagyis az országban nagyléptékű befektetésekre lesz szükség a fenti terv eléréséhez.

A nemzetközi olajipari szereplők közül a Saudi Aramco, BP, Abu Dhabi National Oil Co és a Total próbálkozik további befektetésekkel az indiai piacon. A Saudi Aramco és az ADNOC terveiben egy új 1,2 millió hordó/nap kapacitású olajfinomítóbani 50%-os részesedés szerepel, amelyet a nyugati Maharashtra állam területén fognak felépíteni. A 70 milliárd dolláros finomító építése elkezdéséhez most folynak a tárgyalások a földterület megszerzéséért.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr7715404616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.01.19. 00:49:58

Szár dolog nekik ezt a kérdést a muszlim hordával rendezni.
süti beállítások módosítása