Nem várhatunk tovább, hogy az új, még meg nem elérhető, de várhatóan mindent átalakító technológiák elérik a szén-dioxid kibocsátás mentes állapotot 2050-ig. Ehelyett a már rendelkezésre álló technológiák segítségével kell, lépésenként megoldani a jelenlegi kihívásokat. Bár így is lehet, hogy van esély további növekedésre, de szükség van a társadalmi szintű párbeszédre a jelenlegi és jövőbeli életszínvonal és a nulla kibocsátás eléréséhez szükségel életvitel változással kapcsolatban, írja a Financial Times, a UK Fires legutóbbi elemzésére hivatkozva.

2050-ig nullára kell csökkenteni a tényleges szén-dioxid kibocsátást: ezt mondják a klímaváltozást kutató tudósok, ezt követelik az éghajlat változástól tartó tüntetők, és Európa szerte ezt írják elő egyre több országban a törvények is.

A baj az, hogy csak lassan vagy egyáltalán nem haladunk előre ezen az úton. Az elmúlt húsz évben várunk arra, hogy valamilyen új technológia vagy tudományos áttörés révén a probléma megoldódjon úgy, hogy az energia termelés mértéke ne csökkenjen, az ipari és gazdasági növekedés megmaradjon, és hogy a jelenlegi életvitelünknek se kelljen gyökeresen átalakulnia. S bár néhány érdekes és várhatóan biztató új technológia megjelent a láthatáron, a valós, nagyüzemi alkalmazásuk még messze van, és az elkövetkező harminc évben várhatóan nem fognak jelentős változást elérni globális szinten.

Eközben az autóink egyre nehezebben lesznek, egyre többet repülünk és egyre távolabbra, az otthonaink is egyre nagyobb mértékben válnak fűtötté és hűtötté. Szinte mindannyian tudjuk, hogy ennek így nem sok értelme van, de a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket nehéz elkezdeni komolyan tárgyalni úgy, hogy közben mindenki abban reménykedik, hogy egy új technológia majd megold minden problémát, vagy a problémák legalábbis a jelentős részét.

A fenti helyzetre adott válasz első lépéseként a UK Fires tanulmánya a ma is elérhető technológiákból indul ki, hogy a nagy kérdést megválaszolja: ha tényleg nulla kibocsátást akarunk elérni harminc év alatt, akkor ehhez mit is kell tennünk.

A jó hír az, hogy mindent, amit tényleg fontosnak tartunk — a szeretteinkkel való együttlétet, a pihenést, sportolást, a kreatív tevékenységeket — tovább folytathatjuk határok nélkül.

Ahhoz, hogy a jelenlegi fejlődési ütemet fenntarthassuk, teljességgel át kell váltanunk az elektromos áram alapú energia felhasználásra. A mostani kibocsátás-mentes energiatermelés növekedése mellett a jelenleg felhasznált energia kb. negyven százalékát tudjuk majd kiváltani, a maradék 60%-ról le kell mondanunk. Ez kevésbé fájdalmas áldozat, mint aminek elsőre tűnik: kisebb autókkal, tömegközlekedéssel, energia takarékos hőszivattyúkkal, tartósabb fogyasztási cikkekkel, közlekedési eszközökkel és házakkal ez a fogyasztás csökkenés viszonylag könnyen elérhető.

A két nagy kihívás egy teljesen elektromosság által meghajtott jövő előtt a repülés és a hajózás. Bár rengeteg ötlet van már most is a tervező asztalokon az elektromos repülés terén, ezek nagy valószínűséggel nem fognak nagyipari szintre elérni 30 év alatt. Vagyis a nulla kibocsátás teljesítéséhez, még ha csak időlegesen is, de fel kell hagynunk majd a repüléssel.

A hajózás még nagyobb kihívást jelent, hiszen a világ kereskedelmének jelentős része hajók segítségével történik. A néhány atomenergiával meghajtott hajó és tengeralattjáró kivételével nincs a kereskedelemben is használható elektromos hajó üzemben most.

Emellett a jelenlegi európai törvények vagy törvénytervezetek szerint minden olyan dolgot, amely közvetlenül vagy közvetve a kibocsátás növekedését idézi elő, fel kell hagynunk hamarosan. Vagyis az elkövetkező három évtizedben fel kell adni a marhahús és birkahús evéssel — a fű és növényi eledel emésztésekor komoly mennyiségű metán keletkezik az emésztőcsatornában —, és egyre többünknek kell majd teljesen vegetáriánus életmódra váltania.

A legnagyobb probléma azonban a cement és beton: a cement gyártása során szén-dioxid szabadul fel, attól teljesen függetlenül, hogy milyen energiaforrást használunk fel a kiégetéshez [amelynek egy része aztán visszakerül a betonba a szilárdulás során, a szerk.]. Jelenleg nincs alternatívánk a cement és beton kiváltására, és arra sincs még ötlet sem, hogy a nagy mennyiségben felépítendő, megújuló energiaforrásokat kiaknázó új nap- és szélerőműveket hogyan telepítsük cement és beton nélkül.

Ezeket a problémákat társadalmi szinten kell megvitatni. Ahhoz, hogy tényleges változást érjünk el, minden országban a három fontos társadalmi tényezőnek — a kormány, az üzleti szféra és a privát szereplők — együtt kell működnie, ahelyett hogy az egyik vagy kettő a három közül a többire vár. Amíg az nem válik világossá, hogy a megváltó technológiák nem fognak már időben megérkezni, ez a párbeszéd sem fog elkezdődni.

Ha elkötelezzük magunkat a tényleges nulla kibocsátás mellett, az hatalmas üzleti és társadalmi lehetőségeket jelent: óriási növekedés várható az elektromos áram felhasználásában az utazás, hőtermelés és ipari alkalmazások területén, növekedés várható a nulla kibocsátással járó élelmiszer ipar termékeiben, növekedni fog az új típusú építőipari alapanyagok terén, fejlődni fog a pihenés és főként a belföldi (kis távolságú) turizmus, és növekedni fognak azok a cégek, amelyek az ipari szereplőket és magánszemélyeket segítik az energiatakarékosság és anyagtakarékosság terén.

Ahhoz, hogy a változás tényleges és átható legyen, és hogy megértsük azokat az új kitörési lehetőségeket, amelyeket majd magával hoz, három dolognak kell egyszerre történnie. Először is a magánszemélyeknek kell vezető szerepet vállalnia a változásban azzal, hogy a személyes preferenciákat is figyelemben véve vállalható, új, nulla kibocsátással járó életmódokat ténylegesen alkalmazzák. A tüntetésekkel nem megyünk sokra — az új életmódokat, az új megoldásokat együtt kell megbeszélni és alkalmazni.

Másodszor a kormányoknak szemléletváltásra van szüksége: ez a projekt megoldható országos, régiós vagy földrésznyi szinten is, és a megoldáshoz csak arra van szükség, hogy időben és az előre kitűzött költségeken belül maradva tegyük, amit tenni kell.

Harmadszor, a termelő szektorok (ipar és mezőgazdaság) jelenlegi szennyezőinek, akiknek hamarosan be kell fejezni az ilyen irányú tevékenységüket nem szabad megadni a lehetőséget, hogy kivételezés vagy késlekedés miatt a kibocsátási célok elérését késleltessék.

A technológiai áttörések fontosak lesznek a jövőben, de nem várhatunk a következő három évtized során ölbe tett kézzel, ha 2050-re tényleg nulla kibocsátást akarunk elérni. Az abszolút nulla kibocsátás eléréséhez most kell elkezdeni a változtatást a jelenlegi megoldások felhasználásával, hiszen már csak harminc évünk maradt.