Nem várhatunk tovább, hogy az új, még meg nem elérhető, de várhatóan mindent átalakító technológiák elérik a szén-dioxid kibocsátás mentes állapotot 2050-ig. Ehelyett a már rendelkezésre álló technológiák segítségével kell, lépésenként megoldani a jelenlegi kihívásokat. Bár így is lehet, hogy van esély további növekedésre, de szükség van a társadalmi szintű párbeszédre a jelenlegi és jövőbeli életszínvonal és a nulla kibocsátás eléréséhez szükségel életvitel változással kapcsolatban, írja a Financial Times, a UK Fires legutóbbi elemzésére hivatkozva.
2050-ig nullára kell csökkenteni a tényleges szén-dioxid kibocsátást: ezt mondják a klímaváltozást kutató tudósok, ezt követelik az éghajlat változástól tartó tüntetők, és Európa szerte ezt írják elő egyre több országban a törvények is.
A baj az, hogy csak lassan vagy egyáltalán nem haladunk előre ezen az úton. Az elmúlt húsz évben várunk arra, hogy valamilyen új technológia vagy tudományos áttörés révén a probléma megoldódjon úgy, hogy az energia termelés mértéke ne csökkenjen, az ipari és gazdasági növekedés megmaradjon, és hogy a jelenlegi életvitelünknek se kelljen gyökeresen átalakulnia. S bár néhány érdekes és várhatóan biztató új technológia megjelent a láthatáron, a valós, nagyüzemi alkalmazásuk még messze van, és az elkövetkező harminc évben várhatóan nem fognak jelentős változást elérni globális szinten.
Eközben az autóink egyre nehezebben lesznek, egyre többet repülünk és egyre távolabbra, az otthonaink is egyre nagyobb mértékben válnak fűtötté és hűtötté. Szinte mindannyian tudjuk, hogy ennek így nem sok értelme van, de a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket nehéz elkezdeni komolyan tárgyalni úgy, hogy közben mindenki abban reménykedik, hogy egy új technológia majd megold minden problémát, vagy a problémák legalábbis a jelentős részét.
A fenti helyzetre adott válasz első lépéseként a UK Fires tanulmánya a ma is elérhető technológiákból indul ki, hogy a nagy kérdést megválaszolja: ha tényleg nulla kibocsátást akarunk elérni harminc év alatt, akkor ehhez mit is kell tennünk.
A jó hír az, hogy mindent, amit tényleg fontosnak tartunk — a szeretteinkkel való együttlétet, a pihenést, sportolást, a kreatív tevékenységeket — tovább folytathatjuk határok nélkül.
Ahhoz, hogy a jelenlegi fejlődési ütemet fenntarthassuk, teljességgel át kell váltanunk az elektromos áram alapú energia felhasználásra. A mostani kibocsátás-mentes energiatermelés növekedése mellett a jelenleg felhasznált energia kb. negyven százalékát tudjuk majd kiváltani, a maradék 60%-ról le kell mondanunk. Ez kevésbé fájdalmas áldozat, mint aminek elsőre tűnik: kisebb autókkal, tömegközlekedéssel, energia takarékos hőszivattyúkkal, tartósabb fogyasztási cikkekkel, közlekedési eszközökkel és házakkal ez a fogyasztás csökkenés viszonylag könnyen elérhető.
A két nagy kihívás egy teljesen elektromosság által meghajtott jövő előtt a repülés és a hajózás. Bár rengeteg ötlet van már most is a tervező asztalokon az elektromos repülés terén, ezek nagy valószínűséggel nem fognak nagyipari szintre elérni 30 év alatt. Vagyis a nulla kibocsátás teljesítéséhez, még ha csak időlegesen is, de fel kell hagynunk majd a repüléssel.
A hajózás még nagyobb kihívást jelent, hiszen a világ kereskedelmének jelentős része hajók segítségével történik. A néhány atomenergiával meghajtott hajó és tengeralattjáró kivételével nincs a kereskedelemben is használható elektromos hajó üzemben most.
Emellett a jelenlegi európai törvények vagy törvénytervezetek szerint minden olyan dolgot, amely közvetlenül vagy közvetve a kibocsátás növekedését idézi elő, fel kell hagynunk hamarosan. Vagyis az elkövetkező három évtizedben fel kell adni a marhahús és birkahús evéssel — a fű és növényi eledel emésztésekor komoly mennyiségű metán keletkezik az emésztőcsatornában —, és egyre többünknek kell majd teljesen vegetáriánus életmódra váltania.
A legnagyobb probléma azonban a cement és beton: a cement gyártása során szén-dioxid szabadul fel, attól teljesen függetlenül, hogy milyen energiaforrást használunk fel a kiégetéshez [amelynek egy része aztán visszakerül a betonba a szilárdulás során, a szerk.]. Jelenleg nincs alternatívánk a cement és beton kiváltására, és arra sincs még ötlet sem, hogy a nagy mennyiségben felépítendő, megújuló energiaforrásokat kiaknázó új nap- és szélerőműveket hogyan telepítsük cement és beton nélkül.
Ezeket a problémákat társadalmi szinten kell megvitatni. Ahhoz, hogy tényleges változást érjünk el, minden országban a három fontos társadalmi tényezőnek — a kormány, az üzleti szféra és a privát szereplők — együtt kell működnie, ahelyett hogy az egyik vagy kettő a három közül a többire vár. Amíg az nem válik világossá, hogy a megváltó technológiák nem fognak már időben megérkezni, ez a párbeszéd sem fog elkezdődni.
Ha elkötelezzük magunkat a tényleges nulla kibocsátás mellett, az hatalmas üzleti és társadalmi lehetőségeket jelent: óriási növekedés várható az elektromos áram felhasználásában az utazás, hőtermelés és ipari alkalmazások területén, növekedés várható a nulla kibocsátással járó élelmiszer ipar termékeiben, növekedni fog az új típusú építőipari alapanyagok terén, fejlődni fog a pihenés és főként a belföldi (kis távolságú) turizmus, és növekedni fognak azok a cégek, amelyek az ipari szereplőket és magánszemélyeket segítik az energiatakarékosság és anyagtakarékosság terén.
Ahhoz, hogy a változás tényleges és átható legyen, és hogy megértsük azokat az új kitörési lehetőségeket, amelyeket majd magával hoz, három dolognak kell egyszerre történnie. Először is a magánszemélyeknek kell vezető szerepet vállalnia a változásban azzal, hogy a személyes preferenciákat is figyelemben véve vállalható, új, nulla kibocsátással járó életmódokat ténylegesen alkalmazzák. A tüntetésekkel nem megyünk sokra — az új életmódokat, az új megoldásokat együtt kell megbeszélni és alkalmazni.
Másodszor a kormányoknak szemléletváltásra van szüksége: ez a projekt megoldható országos, régiós vagy földrésznyi szinten is, és a megoldáshoz csak arra van szükség, hogy időben és az előre kitűzött költségeken belül maradva tegyük, amit tenni kell.
Harmadszor, a termelő szektorok (ipar és mezőgazdaság) jelenlegi szennyezőinek, akiknek hamarosan be kell fejezni az ilyen irányú tevékenységüket nem szabad megadni a lehetőséget, hogy kivételezés vagy késlekedés miatt a kibocsátási célok elérését késleltessék.
A technológiai áttörések fontosak lesznek a jövőben, de nem várhatunk a következő három évtized során ölbe tett kézzel, ha 2050-re tényleg nulla kibocsátást akarunk elérni. Az abszolút nulla kibocsátás eléréséhez most kell elkezdeni a változtatást a jelenlegi megoldások felhasználásával, hiszen már csak harminc évünk maradt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.02.14. 08:06:53
Kb. itt be lehet dobni a törülközőt. Még a -33% is lehetetlen feladat így.
torró 2020.02.14. 16:46:10
Arcade Macho 2020.02.14. 16:51:32
es mi van a szelenergiaval? az smafu lenne? az nullat nott volna az elmult 20 evben?
1995 -> 2015 kozott az atlag szeleromu teljesitmenye az 0.3 MW -rol megnott 2 MW -ra
raadasul van egy uj technologia: www.sunfire.de/en/company/news/detail/carbon-neutral-fuels-from-air-and-electric-power
ez 20 eve meg nem is volt tema ma meg mar legalabb foglalkoznak vele es keszitik a prototipust elo
torró 2020.02.14. 16:58:03
DFK 2020.02.14. 17:19:27
2020.02.14. 18:49:19
Muhammad Balfas 2020.02.14. 19:06:46
nemecsekerno_007 2020.02.14. 19:16:34
2020.02.14. 19:35:36
A kreditek nem ruházhatóak át, csak családtagok között.
Ad Dio 2020.02.14. 20:43:14
Szinglik? Megvan, hogy egy ember fajlagos CO lábnyoma milyen nagy mértékben függ attól, hogy hányadmagával lakik az ingatlanjában? Betiltjuk a szingliséget? Vagy szingli-szállókat létesítünk és kötelezzük őket hogy ott egy fedél alatt éljenek?
Mi lesz a megújulók mellet az alaperőművi kapacitást adó forrás?
Jam Clerk 2020.02.14. 21:18:29
Hát ja. A szelet meg azonnal betiltották, mikor szűk 200 éve feltalálták a gőzhajót, ugye?
Muhammad Balfas 2020.02.14. 21:20:53
CO : szén-monoxid
CO2 : szén-dioxid
A klímahisztérikusok az utóbbira koncentrálnak..
Ad Dio 2020.02.14. 21:22:51
Köszönöm a kiegészítést. Tisztában vagyok a különbséggel. Péntek este van :-P.
csakférfi 2020.02.14. 21:23:05
Azaz.....marad az elkerülhetetlen klímakatasztrófa.
Hangzatos cikkek....látszatintézkedések...bla...bla...bla.
Amúgy az érdekel valakit hogy pl. ha nem műtrágyázunk hogy novényt ehessünk akkor kizsaroljuk a talajt?
Ördögi kör.
Nem lesz állat ....eredetileg a talaj termőképességét állati ürülékkel javították....vegák leszünk.
Mivel pótoljuk a hiányzó tápanyagot?
Műtrágyával?
Egyik legenergiaigényesebb ágazat.
Sok sok co kibocsájtással.
Asszem ez az "isteni " büntetés a mai modern mohó ,tudatos agymosott,szemforgató,ájtatos moder embernek.
Katasztrófa.Visszafordíthatatlanul.
Amibe saját okosságunk visz bele.
Megérdemeljük a természettől ezt a csapást.
Gratula!
csakférfi 2020.02.14. 21:25:30
Egyetértek.
Csak vegák ne legyünk már...nem megoldás....csak látszat divathullám.:)
Ad Dio 2020.02.14. 21:46:13
Ez az egész megint a végletekben gondolkozásról szól... meg arról, hogy van-e értelme... A hússal kapcsolatban: azt kevéssé hiszem, hogy kötelező vegánság vár mindenkire. Azt annál inkább el tudom képzelni viszont, hogy a jövőben a táplálkozásunkban a hús egyre inkább fűszer jellegű komponensé válik.
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.02.14. 21:53:07
Az, hogy a több millió tonna hulladékkal mi lesz, az meg senkit sem érdekel...
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.02.14. 21:55:32
Ez életmód váltás is = NEM FOG MENNI.
Mert az emberiség ilyen.
Jam Clerk 2020.02.14. 22:20:47
Én sehogy nem kívánok 200-400 ezer tonnás hajókat mozgatni, se széllel, se mással. Pontosan erre szerettem volna utalni, hogy ha fordítva ülünk a lovon, akkor esély sincs előrejutni. De persze ennek az eszmefuttatásnak végső soron igazán semmi jelentősége :)
szofter 2020.02.14. 22:24:43
Az viszont igaz és tényleg alapvető fontosságú, hogy az életvitelünkön tömegesen változtatnunk kell, mert jönnek fel a fejlődő országok, és természetesen ők is úgy akarnak élni, ahogy mi már évtizedek óta. 1-2 milliárd nyugati fogyasztót még valahogy elbírt a bolygó, 9-10 milliárd "nyugati" fogyasztót viszont már nem fog. Vagyis hát a bolygó igen, csak nekünk nem lesz élhető.
csakférfi 2020.02.14. 22:29:38
:)
Nekem a hús alapvető élelmiszer.
Parasztgyerek vagyok...voltam...leszek.
Ezáltal egészséges vagyok....voltam...leszek.
Nem ülök fel mindenféle mende-mondának , hiedelemnek ,szóbeszédnek.
Lehyen az dietetikus vagy orvos....vagy más modern "sámán".
:) :)
RHalacska 2020.02.14. 22:32:08
Amikor gyerek voltam, közelítettük a 4 milliárdot, most meg a 8-at. Ennek háború lesz a vége.
A szerző mit csinál a légiközlekedés leállítása, az állattenyésztés leállítása miatt felszabaduló irgalmatlan nagy tömegű munkanélkülivel? És mi lesz a következő célpontja a környezetvédőknek?
RHalacska 2020.02.14. 22:37:58
csakférfi 2020.02.14. 22:40:21
"
Ez életmód váltás is = NEM FOG MENNI.
Mert az emberiség ilyen."
Nem...nem...nem ilyen.
Csak mohóvá és kapzsivá változtatott bennünket a történelem.
Észre sem vettük.
Rohanunk a kényelmünkért és a nyugalmunk érdekében.
Ez egy ellentmondás.
Ezért a természet fel fogja oldani.
Csak azért hogy a mostani emberi "természetet" megváltoztassuk.
Ha szépszóval nem megy.....akkor veréssel.
Ez van.
A vallások többsége ugyan erre épül.
Sir Galahad 2020.02.14. 23:32:57
Alick 2020.02.15. 00:52:35
HaCS 2020.02.15. 01:34:31
Márminthogy drasztikusan visszafogjunk minden termelést válogatás nélkül, ami marad azt meg (kiforrott technológia híján) 0 CO2 kibocsájtással, ámde borzalmas hatásfokkal gyártsuk többszörös áron?
Hát... Kéne még egy két érv eme hatalmas társadalmi lehetőségek melletti elköteleződéshez!
csakférfi 2020.02.15. 02:14:19
Valóban "elsikkadnak" más fontos dolgok,tényezők.
Megy a porhintés és a hitegetés.
90 éves leszek 2050 ben.......bakker, azért kíváncsi vagyok mire jutunk,mi emberek.
Mármint összefogás,tenniakarás terén.
Mert manapság üres közhelyek ezen "dolgok".
Elsikkadtak.
clemens 2020.02.15. 04:37:42
Ez csak akkor teljesülne ha megszűnne minden emberi tevékenység, vagyis minden ember. Ugyanis hiába lenne zöldenergiából származó villanyos hajtású minden mozgó eszköz a világon (soha nem lesz ilyen), attól még számtalan szennyező forrás maradna.
Tehát először egy értelmezhető nevet kellene adni a célnak, mert ha a célkitűzés eleve rossz, akkor az eredménytelenség garantált.
Vagyis magyarán mit kellene hogy jelentsen a most tévesen nullának nevezett cél?
kéki béla 2020.02.15. 07:39:47
A fingásról nem beszélve.
kéki béla 2020.02.15. 07:45:02
CO2 nélkül mi lesz a növényekkel?
Sőt... Éjszaka mit csinálunk velük? Mert ugye nappal CO2->O2 átalakítást végeznek, de napfény híján megfordul a folyamat és termelik a széndioxidot.
Aztá az elektromos autók... Amik ugye még jobban szennyeznek, csak nem az orrunk alá többnyire. De a gyártásuk sokkal szennyezőbb, no és az általuk használt energiát is elő kell állítani valahol.
midnight coder 2020.02.15. 08:04:26
midnight coder 2020.02.15. 08:06:23
midnight coder 2020.02.15. 08:08:46
midnight coder 2020.02.15. 08:10:50
Mad Marx 2020.02.15. 08:20:13
A környezetvédelem valójában csak egy biznisz, amiből nagyon kevesen részesednek és a gyzdasági érdekeken kívül semmi sem táplálja.
Mad Marx 2020.02.15. 08:21:20
Visceroid 2020.02.15. 08:30:30
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.02.15. 08:54:13
kéki béla 2020.02.15. 08:55:59
2020.02.15. 08:59:15
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.02.15. 08:59:25
Nem a fizikai élettér a kevés. Hanem az, hogy te azon éljél és fogyasszál, annak egyéb terület igénye is van. Ahol termelik az ételed, ahol termelik az áramot, ahonnan jön a víz, stb.
Na ebből ma egészsételenül nagy arányt visz el az, hogy marhahúst eszünk, mert rohadt sok víz és takarmány kell ahhoz, hogy felnőjön egy batárnagy állat, ami metánt is termel. Más hús sokkal olcsóbban termelhető, vagy a húsmennyiség is visszavehető lenne.
Persze ez életmód váltás = úgysem fog sikerülni....
Meg elég nagy ipar épült már erre...
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.02.15. 09:10:55
Ahhoz képest, hogy mikkel vágja teli az emberiség a tengereket és a világot olyan nevetséges az egész. Lassan több a műanyag a tengerben, mint hal, de a szinte elpusztíthatatlan acélkapszulában levő fűtőanyag, az aztán veszélyes...
Tudod mi történne, ha pl. beleborítanád a tengerbe? Semmi.
Nem vízoldható maga az hasadóanyag, de a kapszulája meg kb. csak hőmérséklet által nyomható le.
A tengerekben ma is kb. 10-20 atomreaktor pihen és semmiféle környezterhelést nem jelentenek, mert a víz eleve megteszi a dolgát. Másrészt fentiek miatt.
Ezzel nem azt mondom, hogy akkor borítsuk bele, de ez a vinnyogás a hulladék körül nevetséges. A vinnyogók semmiféle műszaki tartalommal nem képesek megtölteni ezt a felvetést, mert ahhoz minimum érteni kéne a középiskolás fizikát. Ez az emberek kb. 99%-na megugorhatatlan akadály.
FRA-ban pl. így tárolnak és ennyit.
youtu.be/ObcgG9vjUbs?t=4502
midnight coder 2020.02.15. 09:33:29
midnight coder 2020.02.15. 09:51:03
És szeretnél te úgy élni ? Már persze, ha nem számolod azt, hogy közben enni is kellene valamit, meg szarni is valahová, néha még mosakodni is, egyéb szükségletekről nem beszélve, és ezekhez már picit több hely kell.
kéki béla 2020.02.15. 10:04:36
midnight coder 2020.02.15. 10:09:06
A zöldek amióta világon vannak, sokkal többet ártottak a bolygónak mint bármilyen más szervezet, beleértve az olajipart is.
2020.02.15. 10:34:20
2020.02.15. 10:48:23
Miért nem szaporodik a fehér? Mert van nyugdíja. Miért szaporodik a sárga, a fekete, a barna? Mert neki nem jár nyugdíj. Kinek a gyarmat volt Afrika, Ázsia, Amerika, akik kirabolták és rabszolgasorsban tartották az ott élőket, elvágva őket a fejlődéstől és ezáltal a nyugdíjtól? A fehérek. És a rabszolgatartó fehérek most nyávognak, hogy szaporodik a többi. A többi csak azt a túlélési stratégiát csinálja, amit a fehér is 1000 évig. Sok gyerek, amiből lesz annyi túlélő, hogy a szülőket öreg korukban támogassa, mert nyugdíj nincs.
midnight coder 2020.02.15. 10:52:49
Nemigen hasznosítjuk újra, max. a papírt és a fémet - de azt zöldek nélkül is megtennénk mert anyagilag megéri. Régebben az üveget is újrahasznosítottuk, ez mára már kevésbé jellemző.
"Vagy azért, hogy betiltották a CFC gázokat és ezáltal még van ózonpajzsunk? "
Ez sem a zöldek műve, hanem a politikusoké akik beszartak miután megjelent az ózonlyuk. Addig a zöldek hiába verték a nyálukat hogy ne használjon az emberiség freont, rohadtul nem volt semmi hatása. Pont ahogy a mostani nyálverésüknek sem.
Viszont óriási kampányt folytattak az autózás ellen (az erőforrásaik nagy része erre ment el) miközben a CO2 tortából az autózás úgy 8% körül van. És persze a dolognak szintén nem volt az égvilágon semmiféle hatása, ha nincs Elon Musk és a Tesla, akkor az autógyárak még 100 év múlva is az ipari forradalom hajnalából itt ragadt robbanómotorokat adják el, és a kocsik max. annyiban változnak, hogy más formájú a hűtőrács - illetve még kétszer olyan nehezek lennének mint most.
Ugyanakkor mély kuss volt a zöldek részéről azzal kapcsolatban, hogy a kicsi négereknek talán nem kellene teliszülniük a világot. 5 milliárd embert még csak-csak eltart a bolygó, de 10-en már nehezen.
És az egyetlen dolog amiben érdemi eredményt fel tudnak mutatni, az az atomellenesség - amivel óriási mértékben sikerült is hozzájárulniuk a globális felmelegedéshez. Jó pár szénerőmű nem jött volna létre, ha nincsenek a zöldek.
Az elmúlt 30 évben lényegében semmit nem sikerült javítaniuk a bolygó környezeti állapotán, viszont az atomellenes tevékenységükkel sikerült érdemben rontani a helyzeten. Lehet hogy a szándékaik jók, de azt is tudjuk, hogy hova vezet az az út ami szintén jószándékkal van kikövezve.
midnight coder 2020.02.15. 10:56:28
2020.02.15. 11:09:47
Kifejtenéd, hogyan befolyásolhatták volna a zöldek a születendő gyerekek számát Afrikában és Ázsiában? Indítottak volna kampányt, hogy szinesekenk tilos szülni csak fehéreknek? Vagy szerveztek volna fehéreknek embervadászatot Afrikában? Normális vagy ilyen felvetéssel? Miért lenne jobb a Földnek, ha 1 milliárd afrikaival kevesebb, de 1 milliárd átlagamerikaival több lenne? Rosszabb lenne, amennyiben tudod mi a különbség egy átlagamerikai és egy afrikai néger fogyasztása között.
Európában szénerőműre azért van szükség, hogy a fehér ember több elektromos eszközt használhasson otthon és azért Kinában, hogy ezeket az eszközöket legyártsák a fehéreknek. Nem lenne szükség annyi szénerőműre és annyi atomerőműre se, ha nem fogyasztanának a fehérek olyan sokat.
A mértéktelen fogyasztás és pazarlás pusztitja el a Földet, nem a feketék, a sárgák vagy a zöldek. Ami sose fog megszűnni, hiszen a fehérek gazdagsága a fogyasztásból származik.
2020.02.15. 11:13:11
2020.02.15. 11:51:52
nehezen lehet feltúrni érdemi tanulmányt a témában, a sok (több millió) kattintásvadász, agyatlanul átvet/szajkózott hírőzön között.
végül sikerült.
egy norvég állami tanulmány a litium-ion autó-akku csomagról, a bányászattól a bedugom a csatlakozót, és megy állapotig.
az akkucsomag, ami tartalmazza a litium-ion rúd- vagy lapos-elemek mellett a tárolószekrényt, a töltés/kisütésvezérlőt, és a hűtő/fűtő egységet a ventillátorokkal együtt.
a bányászat és az elsőkörös bányászati finomítás a teljes gyártási folyamat energiaigényének kb. 7%-át fogyasztja el.
ettől a ponttól kezdve az energiaigényt elektromos energiaként veszi fel a gyártási folyamat.
így a gyártás "tisztasága" a gyár helyi energiamixének tisztaságától függ.
e mellett az aksi ára jelentősen függ a gyártás bérköltségétől.
jelenleg ez a két dolog üti egymást, mert, ahol olcsó munkaerővel gyártanak, ott nagyon "piszkos" az energiamix.
kína és india a két "legmocskosabb" energiamixű ország, de az alacsony bérköltség
ott generálja az olcsó árú akkumulátorokat.
az e-autó maradék része nem térhet el a belsőégésű motorral szerelt modellektől, kasztni/futómű/bútorok ugyan úgy kell mindkét változatba.
midnight coder 2020.02.15. 11:57:29
Pontosan. Pl. ha a dolgokat nem 3000-féle dologba csomagolnák hanem meglenne az az 5-6 féle anyag amit tökéletesen lehet gépileg szelektálni és újrahasznosítani. Máris megoldódna a háztartási hulladék kérdése. Ehelyett miért is kampányolnak a zöldek ? A szívószálak betiltásáért. Ráadásul Európában, ahonnan amúgy is csak minimális mennyiségű hulladék kerül a tengerbe... Na, ezzel rohadtul megoldottak mindent...
"Kifejtenéd, hogyan befolyásolhatták volna a zöldek a születendő gyerekek számát Afrikában és Ázsiában?"
Ázsiában Pl. a kicsi kínaiak egész jól megoldották. Lehetett volna anno olyan gazdasági nyomást helyezni a fejlődő országokra, hogy fogják vissza a szaporodásukat.
"Miért lenne jobb a Földnek, ha 1 milliárd afrikaival kevesebb, de 1 milliárd átlagamerikaival több lenne?"
Miért lenne több amerikai attól, hogy 1 milliárd afrikaival kevesebb lenne ?
"Európában szénerőműre azért van szükség, hogy a fehér ember több elektromos eszközt használhasson otthon és azért Kinában, hogy ezeket az eszközöket legyártsák a fehéreknek"
Nem az a kérdés, hogy szükség van-e az energiára, az kérdés, hogy mi a fenéért azzal a szénnel kell ezt megtermelni ami felmelegíti a légkört ? Amikor van atom is, ami meg nem. Amúgy pedig kicsit naiv vagy, a fejlettebb területeken élő kicsi kínai ma is jobban él mint egy magyar átlagpolgár, és ennek megfelelően CO2-t is bocsájt ki rendesen.
"Úgy gondolom, hogy a természet jól el volt pár milliárd évig az ember nélkül. "
És ezt ki nem szarja le ? A Hold is elvan pár milliárd éve, szépen kering a Föld körül, de igazából nem oszt vagy szoroz.
2020.02.15. 13:01:41
virálisan terjed az is, hogy egy-egy húsfogyasztó ember miatt 15ezer liter vizet "pazarolnak" el 1 kiló marhahús előállítására.
hagyományosan egy húsmarha eszik 10kg "száraztakarmányt" per nap. ehhez elfogyaszt 100 liter vizet per nap.
max. 20 hónapot növesztik, majd levágják, mert elérte az optimális méretét, ami után már nem növeszt több húst, csak életben tartja magát a bevitt eleségen.
(mintha üresben bőgetném a motort a garázsban).
100 ltr x 30 nap x 20 hónap = 60ezer liter víz 20 hónap alatt ennyit iszik a marha, miközben 400-500-600 kilós jószággá cseperedett.
feltételezhetjük, hogy ez a 60 egy-két köbméter kaja és víz nagy része kiürült az állatból, mert nem egy 4x4x4 méteres zselékocka heverészik a gyepen.
tehát egy legelésző marha kiüríti a salakanyagait a legelőre, ami - minő meglepetés - táplálékul szolgál a növényeknek, amit a következő szezonban tud lelegelni.
ha az éghajlat megkövetel pár hónap istállózást, akkor meg a szalmába (alomba) ürít, ami némi érlelés után minőségi istállótrágyaként a földekre kerül, javítja a talajt.
ahol megszülték ezt a 15ezer liter víz/kilóhús számot ott valószínűleg lebetonozott istállóban a betonra üríttetik a marhát, amit naponta kimosatnak vízzel. itt lehet ilyen hatalmas vízfogyasztás.
de ez a "vízzel hígtrágya" sem kerül kilövésre az űrbe.
tartálykocsiba szivattyúzzák és kilocsolják a földekre, ahol a nagy bolygókapitány vegák zöldségei teremnek. (német autopályák mentén lehet látni a barna löttyöt permetező tartálykocsikat iszonyatos szarszag kíséretében).
a marhának meg az utolsó szőrszála is felhasználásra kerül.
RHalacska 2020.02.15. 13:21:07
2020.02.15. 13:34:06
a 200 ezer tonnás hajók lehetnek tankerek, érc-olaj vegyes szállító, ömlesztettáru szállító vagy konténerhajók.
az ilyen méretű tankerek jellemzően crude oil tankerek (nyersolaj). az 5 6száz ezer tonnások (az a néhány darab) is crude-oil tanker.
ömlesztett árunál ez a méret a "cape size bulk carrier", ami a legnagyobb méret (egy-két egyedi ércszállító hajót leszámítva). ezek finomított érceket (pl. bauxit, vasérc) vagy különböző szén rakományokat szállítanak. a lelőhely és a felhasználási hely között. jellemzően acélgyártáshoz vagy aluminium gyártáshoz viszik az alapanyagokat, de előfordul erőművi tüzelőanyag is a rakományok között (pl. pet-coke)
a cape size hajók tudnak kb. 12-14 csomós átlagot 60 tonna nehézolaj/nap fogyasztás mellett.
konténer hajó az "emma mearsk" és "ebba mearsk" jó példa erre a méretre (151ezer tonna deadweight + a hajó súlya).
de ez kb. 15ezer húszlábas konténert tud elvinni plusz 1000 hűtőkonténert.
a széllel hajtott onedin családos cuccok 2-4száz tonnásak voltak, mint egy tiszai uszály pl.
nemecsekerno_007 2020.02.15. 13:37:07
Alick 2020.02.15. 13:42:47
Sokkal ésszerűbb lenne - a környezetterhelés reális csökkentése mellett - inkább a klímarezisztenciára gyúrni... vagyis elfogadni végre, hogy akár emberi tevékenység híján is előfordulhat az éghajlat jelenleginél jelentősebb kilengése (pl. ha kitör egy szupervulkán).
Az éghajlatszabályozás egyelőre (az éghajlatváltozás középtávú kiszámíthatatlansága miatt) veszélyes illúzió... többet árthatunk vele, mint amennyi hasznot feltételezünk.
Alick 2020.02.15. 13:44:29
midnight coder 2020.02.15. 18:03:18
Butafonból is négyet fogyasztottam anno.
midnight coder 2020.02.15. 18:06:23
midnight coder 2020.02.15. 18:08:26
eßemfaßom meg áll 2020.02.15. 18:24:58
eßemfaßom meg áll 2020.02.15. 18:58:58
eßemfaßom meg áll 2020.02.15. 20:31:19
Jam Clerk 2020.02.15. 20:44:30
Erre írtam, hogy fordítva ülünk a lovon. Ha a jelenlegi szennyező ipart kiszolgáló hajók kapacitását, méretét, pontosságát, stb. vesszük alapul arra, hogy azok helyettesíthetőek-e kisebbekkel, széllel, stb., akkor persze, hogy "nem" a válasz. De a kérdés az volt, hogy az ipar maga fenntartható-e? A válasz arra is ugyanez.
nemecsekerno_007 2020.02.16. 10:02:09
Jam Clerk 2020.02.16. 12:05:27
A véleményem inkább arra vonatkozott, hogy - a blog írója által felvetett irányba gondolkodva - merre lenne a kivezető út. Úgy vélem, hogy olyan iparral, amelyik csak a világon keresztbe-kasul szállított alapanyagokból és energiából képes "növekedést" generálni, csak magunk alatt vágjuk a fát (gyakorlatilag szó szerint). Szóval nem az a kérdés, hogy melyikről mondanék le én, személyesen, hanem hogy amiről le kéne mondani (szerinted, nekem, meg pár másik milliárdnak) az út-e egyáltalán. Ha nem az, akkor keresni kell egy másikat. Ha jurta meg marhacsorda és legelő, akkor azt, ha nem ezek, akkor mást, de elsőként talán érdemes lenne mindenkinek elmerengenie azon, hogy ami körülvesz minket, az mennyiben "jár" és mennyire "létkérdés". Személy szerint én is tudok dühöngeni azon, hogy egy tetves, pár ezer forintos telefon-aksit csak Kínából tudok megrendelni, több hetes tengeri utaztatással, mégis csak 1.000 Ft-os szállítási költséggel (mert különben dobhatom el a fenébe az egyébként még működő telefont, amit nem akarok lecserélni félévente), de egyszerűen nem tehetek mást, mert nincs alternatívám erre az iparra, ami viszont hosszú (de akár még rövid) távon is fenntarthatatlan.
Arcade Macho 2020.02.16. 13:40:41
tenyleg "jo" otlet ez, hogy a negerek tulszaporulatat ugy lehetne szabalyozni ahogy a fehereket anno, kanyaroval es pestissel
eßemfaßom meg áll 2020.02.16. 17:20:33
Visceroid 2020.02.16. 19:01:47
ZöldEnergia 2020.02.16. 22:27:45
Egyébként a Föld jól van, köszöni szépen, lásd George Carlin: youtu.be/UfJhPbFW6qk?t=317
Arcade Macho 2020.02.16. 22:38:41
javaslok megnezni egy olyan fejfat amin a kanyaroban elhunytak nevei es idejei vannak ugy ~ 100 evvel ezelottrol, valami valasz volt az oltaselleneseknek
gigabursch 2020.02.18. 09:36:02
Ennyi zsenit...
ZöldEnergia 2020.02.19. 08:08:25
gigabursch 2020.02.19. 09:03:46
:-)