Az eredeti becslések szerint a műanyagok jelentős része, főleg a polisztirén évszázadok alatt bomlik majd le a természetben. Egy új kutatás szerint azonban a műanyagok sokkal kevésbé károsak, és jobban kezelhetők: a sós víznek és a napsütésnek "csupán" néhány évtizedre van szüksége ahhoz, hogy ezeket az anyagokat szén-dioxiddá és feloldott szerves anyaggá változtassa, írja a New York Times.

Előző tanulmányok, pl. a múlt évi, az ENSZ Környezetvédelmi Programja által támogatott projekt becslése szerint legalább ezer év kell ahhoz, hogy jelenlegi emberi hulladékban minden földrészen előforduló polisztirén lebomoljon, ami szinte "örök életűvé" teszi azt. A Cape Cod-i Woods Hole Óceonográfiai Intézet és az MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói szerint azonban a napsütés hatására ez a bomlási folyamat jelentősen felgyorsul, aminek következtében a lebomlás csupán évtizedeket, legfeljebb egy-két évszázadot, igényel.

A kutatási program arra összpontosított, hogy a polisztirén tényleg örökké megmarad természetes körülmények között. Ez a feltevés az alapja a jelenlegi törvénykezési hullámnak, amely célja az, hogy tulajdonképpen teljességgel megtiltsa a polisztirén és hasonló műanyagok felhasználását.

A polisztirén egy nagyon sokoldalú műanyag: legismertebb formájában, Styrofoam márkanéven jegyezve, egyszer használatos műanyag poharakat, szívószálat, joghurtos poharakat, eldobható borotvát, műanyag edényeket, csomagoló eszközöket és sok minden más hétköznapi eszközt gyárthatunk belőle, amelyeket aztán használat után rendszerint eldobunk. Ezek egy jelentős része az óceánokba jut legvégül. A Hawai és Kalifornia közötti Csendes óceáni területen, kb. Texas állam kétszeresén halmozódott fel egy része a vízben lebegő műanyagoknak, amit angol nyelvterületen "Great Pacific Garbage Patch" néven vált hírhedtté.

A közvélemény nyomására aztán kormányok, aktivisták és óceán kutató központok és az ENSZ együttműködésének gyümölcseként egyre több helyen tiltják az egyszerhasználatos műanyagok gyártását és forgalmazását, a szelektív műanyag gyűjtés és feldolgozás ütemes bevezetésével együtt.

A kutatócsoport leszögezte: "Nem az a célunk, hogy az aktivisták céljait bíráljuk vagy azok indítékait meghazudtoljuk. Viszont szeretnénk konkrét adatokkal szolgálni, mivel úgy érezzük, ezek jelentősek." A kutatási eredményeket az Environmental Science and Technology Letters-ben, az Amerikai Kémiai Társaság szakmai folyóiratában publikálták. A kutatást az Andew W. Mellon Alapítvány, privát kutatási alapok finanszírozták az amerikai Nemzeti Tudományos Alappal (National Science Foundation) együtt.

Az köztudott, hogy a napsütés hatására a műanyagok lebomlanak. Elég a kültéri műanyag kerti eszközökre, székekre és játékokra gondolni, amelyek kifakulnak egy idő után. Az új eredmények szerint a napsütés ennél többet is elér: a műanyagok a tengervízben szó szerint feloldódnak alkotóelemeikre (monomerekre és azok köztes lebomlási termékeikre), miközben egy kis részük szén-dioxiddá alakul. Ez a szén-dioxid mennyiség a klímaváltozást tekintve elhanyagolható.

Előző kutatások főleg a mikrobiológiai útvonalakra koncentráltak, vagyis arra, hogyan tudják a baktériumok a műanyagokat megemészteni. Ez teljesen logikus, hiszen ezek a mikroszkópikus élőlények rengeteg szerves anyagféleséges elfogyaszthatnak. A polisztirén azonban nehezen vagy szinte semennyire sem emészthető, hiszen ennek a műanyagnak egy háromdimenziós kötéshálózata van aromás szerkezettel, amely a bakteriális lebomlást jelentősen akadályozza.

Azonban az új kutatás eredményei szerint pont ezek az aromás gyűrűk a legmegfelelőbb rendszerek, hogy a napsütés energiáját felvegyék, aminek hatására a kémiai kötések felbomlanak. A laboratóriumban különböző műanyagokat helyeztek vízzel teli zárt üvegedényekbe, amelyeket mesterséges napsugárzásnak tettek ki, és ezután a víz összetételét vizsgálták, lebomlási termékek után kutatva.

Az összes analízis technika egy irányba mutatott: a napsütés hatására a műanyag visszabomlik alkotóelemeire. A polisztirénban található adalékanyagok egyrésze felgyorsítja ezt a lebomlást, míg mások lassítják azt (főleg az UV sugárzás ellen védő öregedésgátló komponensek, érthető okok miatt).

A lebomlási termékek sorsát még tovább kell kutatni. Az eredmények alapján a globális előrejelzési modellek is további finomításra szorulnak, hiszen jelenlegi formájukban a műanyagok lebomlási tényezői vagy teljesen hiányoznak belőlük, vagy sokkal hosszabb időt vennének igénybe a ténylegesnél.

A kutatás talán segít azt is megérteni, hogy a tengerek és óceánokban található műanyagok mennyisége jelentősen kevesebb, mint azoknak lenniük kellene az előrejelzések szerint: nagyjából 99%-a egyszerűen hiányzik, annak ellenére, hogy több, erre a témára koncentráló kutatási program és expedíció is indult már, de soha nem találta meg a hiányzó műanyag mennyiséget. Az új kutatási eredmények várhatóan segítenek majd abban, hogy ezt a hiányzó mennyiséget hozzárendelhessük a megfelelő természetes folyamatokhoz.