Globálisan a nukleáris energiatermelés mértéke lassan csökken. Míg a kilencvenes évek közepén az teljes energia termelés 18%-t termelte az ipar nukleáris erőművekben, mára ez a szám kb. 10%-ra csökkent a Nemzetközi Energia Szervezet (International Energy Agency, IEA) adatai szerint. A szervezet felmérése szerint a csökkenés tovább folytatódik majd, nagyjából 5%-ra csökkenve 2040-ig, hacsak nem avatkoznak be a jelenleg még üzemeltető országok kormányai, írta a C&EN.

Egy ilyen világméretű beavatkozás hátterében az atomenergia használata közben felszabaduló üvegházhatású gázok relatív kis mennyisége állhatna. Ahhoz, hogy a bolygó növekvő energia igényét úgy tudjuk kielégíteni, hogy közben az éghajlat változást okozó gázok kibocsátását ne növeljük, az úgynevezett "low-carbon" technológiák áramtermelésben nyújtott mostani 36%-os részesedését kellene 85% fölé tornázni 2040-re, írja az IEA. "Atomenergia nélkül az energia termelés bolygó szintű átváltása sokkal nehezebb lesz. A megújuló energiaforrások, az energia takarékosság és további innovatív megoldások mellett a nukleáris energiatermelés komolyan hozzájárulhat ahhoz, hogy a kitűzött energetikai célokat elérjük." fűzte az IEA jelentéséhez Fatih Birol, a szervezet elnöke.

Az atomenergia felvirágozását azonban jelentős tényezők nehezítik: a jelenlegi reaktorok életkora, a magas építési költségek, biztonsági megfontolások, és annak megvitatása, hogy mennyi atomenergia is szükséges ténylegesen az éghajlat változások megállításához a jelenlegi tervek szerint.

Az elmúlt évtizedekben az atomenergia jelentős szerepet játszott a fejlett gazdaságokban, ahol még most is kb. 18%-t teszi ki a teljes energiatermelésnek. Franciaországban az elektromosság több mint 70%-t atomreaktorok termelik. A működő reaktorok számát tekintve az USA vezeti a listát 98 reaktorral és nagyjából 105 GW energia kapacitással, Franciaország második 58 reaktorral és 66 GW kapacitással. Rengeteg reaktor közelíti meg ugyanakkor a 40 évesre tervezett életkort: az amerikai,európai és orosz reaktorok átlagéletkora kb. 35 év.

A fejlett országokban szinte lehetetlen új atomreaktorokat építeni. A rengeteg akadályozó tényező között megtalálható a projektek magas ára, hosszú kivitelezési és megtérülési ideje, valamint a radioaktív hulladék tárolásának megoldatlan ügye. Mindemellett, a földgáz, szél és napenergián alapuló áramtermelés komoly anyagi versenyt teremtett az új nukleáris beruházásoknak. A fejlett országokban jelenleg mindössze 11 új projekt van életben: 4 Dél Koreában, és még hét másik országban 1–1.

A fejlődő országokban azonban a helyzet sokkal kedvezőbb. Kína, jelenleg a harmadik helyezett a világ ranglistán 46 GW kapacitással és 45 reaktorral. Kína területén jelenleg 11 új reaktor van az építkezés különböző fázisában. India 7, Oroszország 6, az Egyesült Arab Emirátusok 4 új reaktort épít, a többi fejlődő országokban történő fejlesztéseken felül, mind nemzeti tulajdonban.

Az atomenergia ipar következő lépése az új generációs moduláris reaktor típusokra épül, amelyek párhuzamosan telepíthetőek, egyenként kevesebb mint 300 MW teljesítménnyel rendelkeznek, de nagyjából futószalagon készülnek majd. Az ilyen típusú reaktorok azonban még csak a tervező asztalon léteznek, az ipari befektetések még csak a kezdeti fázisban vannak.

Az egyik lehetséges középút az építés és nem-építés között a jelenlegi reaktorok élettartamának megnövelése. Az IEA becslése szerint nagyjából 500 millió és 1 milliár dollás áron mozog gigawattonként a költsége annak, hogy egy atomreaktor várható múködési élettartamát 10–20 évvel meghosszabbítsák. Ez az ár nagyjából egyenlő egy hasonló kapacitású szél- vagy naperőmű építésével, de annak hátrányai nélkül (időszakos termelés, megfelelő telephely kiválasztása és az erőmű telepítése).

Az Amerikai Egyesült Államok Atomenergia Szabályozó Bizottsága (Nuclear Regulatory Commission) megújította vagy meghosszabbította a jelenleg üzemelő 98 atomreaktor közül 90 reaktor működési engedélyét 40 évről 60 évre. Az üzemeltetők most kezdték el vizsgálni a működési engedélyek további hosszabbításának lehetőségét 60-ról 80 évre. Más fejlődő országokban is folynak hasonló vizsgálatok, de rendszerint rövidebb időtartamot tervezve.

A kritikusok, mint például az Aggódó Tudósok Egyesülete (Union of Concerned Scientists) szerint az ilyen hosszabbítások komoly dilemma elé állítják az ipart és a befektetőket. Az éghajlat változás sürgeti az alacsony szén-dioxid kibocsátással rendelkező energiatermelési ágazatok fejlesztését, amely csoportba az atomenergia is beletartozik. De az előrelátható befektetések mérete mellett az atomipar még mindig küzd a biztonsági és — vélt vagy valós — kockázati tényezők miatti negatív szemlélettel. Azzal, hogy az atomenergiára hagyatkozunk, más alternatív energia forrásokra épülő technológiák fejlődését és elterjedését gátolhatjuk, hiszen a befektetők az atomenergiába öntött pénzt nem az új magasfeszültségű távvezetékek, új generációs akkumulátorok vagy más megoldások fejlesztésére fordítják.

Mindemellett azok a hangok is egyre erősödnek, amelyek teljes életciklus alatt kibocsátott szén-dioxid mérések alapján húznák meg a vonalat a magas és alacsony kibocsátású energiaforrások között. Az atomerőművek esetén nemcsak az erőmű építéséhez felhasznált nyersanyagok, az építés maga, de az uránium dúsítás energiaigénye, és a használt fűtőelemek feldolgozása és a reaktorok használt utáni lebontására fordított energia szén-dioxid kibocsátását is figyelembe kell ehhez venni, amik így összesen már koránt sem festenek annyira rózsás képet, mint azt sokat képzelik.

Az atomenergia jövője egy sokdimenziós optimalizálás függvénye marad, ahol a nemzeti energia biztonságra való törekvés, a cselekvés vagy tétlenség várható költségein felül az éghajlat változás elleni küzdelem és a globális szén-dioxid kibocsátás csökkentésének kihívására adott válaszok összessége is meghatározó tényezőnek számít majd.