Energia és mobilitás zöld szemszögből

GM és Volkswagen kihagyja a hibrideket

2019. szeptember 26. • írta: ZöldEnergia

A GM és VW inkább a mélybe ugrik a Ford-dal vagy Toyota-val ellentétben, írja a Wall Street Journal, és kihagyja a hibrid autók fejlesztését. Az elmúlt két évtizedben az autógyártók egy része hibrid autókat fejlesztett ki, hiszen így tudtak az egyre szigorodó fogyasztási normáknak megfelelni, és egyidejűleg zöldebb alternatívákat nyújtani a vásárlóknak. A világ nagy autógyártói közül most viszont kettő is bejelentette, hogy a hibrid üzemű autók forgalmazásának nincs jövője, legalább is az USÁ-ban nincs.

A General Motors és a Volkswagen a teljesen elektromos hajtásláncú autók fejlesztésére fog koncentrálni a jövőben, hiszen a hibrid üzemű autók egyébként is csak átmeneti megoldásként funkcionálnak abban, hogy a kibocsátási normáknak meg tudjanak felelni, főleg az európai és kínai piacon.

A GM tervei szerint 20 elektromos hajtású modellt fognak a piacra dobni a következő négy év során, ebbe beleértve az úgynevezett plug-in modelleket a Chevy és Cadillac márkanevek alatt. Volkswagen több milliárd dollárnyi befektetést jelentett be az elektromos hajtású, akkumulátoros modellek gyártásának felpörgetéséhez, ebben beleértve egy kisebb plug-in típusú SUV modelt, amelyet az észak-amerikai piacra szánnak jövőre, és a híres VW mikrobuszt is, amelyet 2022 körülre ütemeznek.

Mark Reuss, a GM vezérigazgatója, nyilatkozta nemrégen: "Ha több pénzünk lenne befektetni, tényleg hibridekre kellene költenünk? Vagy inkább olyan fejlesztésekre, amelyekről tudjuk, hogy előbb vagy utóbb meg kell, hogy történjenek, és amelyek segítségével gyorsabban és hatékonyabban érjük el hosszútávú céljainkat a versenytársainkhoz képest?"

A fő oka annak, hogy a GM és VW a teljesen elektromos autók fejlesztésére összpontosít az, hogy az új kínai előírások komoly pénzügyi büntetést helyeztek kilátásba, ha a vállalatok egy minimális számú nulla kibocsátású autó eladását nem teljesítik. A VW tervei szerint a kínai előírásoknak való megfelelés után a tervezett gyártókapacitással nemcsak a kínai, hanem az USA kínálatot is erősíteni tudják majd a várható költségcsökkenés miatt. A GM stratégiája az elmúlt években megtapasztalt hibrid autókkal kapcsolatos negatív visszajelzéseken próbál túllépni. Egy évtizede a nagy SUV-k, mint pl. a Cadillad Escalade és Chevy Tahoe, hibrid változatait dobták piacra, és mivel azok nagyon gyenge piaci fogadtatásra találtak csak, a vállalat felhagyott a további fejlesztéssel. Később a GM viszonylagos sikereket tudott elérni a Chevy Volt típussal, ami hibrid hajtáslánccal rendelkezett. Mivel az autó gyártása drága volt, a GM múlt évben eltávolította a típust a termék palettáról. A Cadillac CT6 szedán hibrid változata, amelyet az USÁ-ban dobtak piacra, ugyanerre a sorsra jutott néhány évvel ezelőtt.

A GM által képviselt nézőponttal szemben található két másik fontos autógyártó. A Toyota Motor Corp. és a Ford Motor Co. is dolgozik a teljesen elektromos hajtásláncú modellek fejlesztésén, de eközben a hibrid autók fejlesztését sem hagyják abba. A Ford és Toyota kínálatának fontos része a hibrid autók jelenléte, hiszen az ő elképzeléseik szerint az személyautók jelentős része hibrid lesz az átmeneti időszakban, amíg a teljesen elektromos autók gyártása a autóeladások számát tekintve számottevő kapacitást ér el a fontos piacokon. A Ford terveiben még a legmagasabb eladási számmal rendelkező, és az amerikai piacon ikonikus szerepet betöltő, F-150-es kisteherautójának és a Ford Explorer-nek hibrid változata is szerepel, hiszen ezzel a vállalat a flotta kibocsátási számokat jelentősen tudja majd csökkenteni. A Toyota a Prius sikerét meglovagolva tovább fejleszti a hibrid típusokat, beleértve a nagyobb modellek, mint például a Highlander SUV hibrid változatának piacra dobását is. Persze ez nem jelenti, hogy a Toyota nem foglalkozna a teljesen elektromos (vagy más plug-in) autók fejlesztésével, de rövid távon szeretnék a 15%-os hibrid részesedést elérni az észak-amerikai eladási számaikban.

Az autógyártók különböző stratégiái jól mutatják, hogy gazdasági és piaci szempontok szerint sem csak egy út vezet a teljesen elektromos autók korszakáig, miközben a gyártók a százéves benzin és dízel alapú technológiáktól eltávolodni. A Continental AG, a világ egyik legnagyobb autóalkatrész gyártója is bejelentette, hogy lecsökkenti a hagyományos motorok alkatrészeinek fejlesztésére szánt befektetéseket a várhatóan csökkenő kereslet miatt — egy másik fontos jelzője, hogyan reagálnak az ipari szereplők a piac változásaira.

A piaci elemzők szerint viszonylag magas kockázatot jelent, ha egy autógyártó egyből átvált a teljesen elektromos hajtású autók gyártására. Ennek a legfőbb oka, hogy a jelenlegi piaci körülmények között a gyártók rendszerint csak veszteségesen tudják ezeket a modelleket eladni, főként a lítium akkumulátorok magas fajlagos ára miatt.

A másik fontos rizikó faktor pedig az, hogy annak ellenére, hogy mind a hibrid és teljesen elektromos autók eladási száma növekedett az elmúlt években, igazi áttörést még nem bírtak elérni. A hibrid autók, amelyeket a Toyota Prius tett közismertté az elmúlt évtizedben, az észak-amerikai új autó eladások nagyjából 3%-t tették csak ki 2018-ban az LMC Automotive adatai szerint. A teljesen elektromos (plug-in) autók a teljes piac kb. mint 1%-t jelentik — a Tesla sikerének köszönhetően.

Az autógyártók nagyjából 225 milliárd dollárt fektetnek be az elkövetkező öt évben nagyjából 200 új teljesen elektromos autó kifejlesztésébe (amely szám nem tartalmazza a hibrid típusokat) az AlixPartners becslése szerint. Arról viszont nincs becslés, hogy ezek közül mennyi és milyen gyorsan fog a bemutató termekben ténylegesen megjelenni. Mind a hibrid, mind a teljesen elektromos hajtásláncú autók gyártása drágább a hagyományos belső égésű motorokkal hajtott típusoknál. A hibrid rendszer kb. 2000 dollárnyi többletköltséget jelent, míg a teljes elektromos hajtás 6-10000 dollárba is kerülhet.

Az biztos, hogy a két rendszer egyidejű fejlesztése akár a legnagyobbakat is komoly pénzügyi veszélybe sodorhatja. Választaniuk kell tehát, a rövid-, közép- és hosszútávú becsléseket figyelembe véve.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr9115158632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása