Elképzelhető, hogy egy új technológia, amelyet a tudósok szabatos fordításban atomgolyóknak hívnak (angolul 'power balls'), forradalmian megváltoztatja majd az atomenergia termelést, hiszen sokkal magasabb üzemi hőmérsékletet lesz tehetővé anélkül, hogy az atomreaktorok rémálmának tekintet leolvadást (zónaolvadást) okozna. Ennek titka az, hogy a fűtőanyagként használt uránt egy olyan védőbevonattal látnak el, amely segítségével akár 1600 °C feletti (3000 °F) hőmérsékletet is kibír, írja a Popular Mechanics.

Az úgynevezett triso, vagyis három szerkezetű izotóp (angolul 'tristructural isotope') golyók közepén található az urán-trioxid fűtőanyag, amelyet egy kerámia és grafit védőrétegek vonnak be. Ennek a megoldásnak köszönhetően nemcsak a meglévő atomreaktorok működését lehet majd sokkal biztonságosabbá tenni, de az új, kisméretű moduláris reaktorok biztonsága is oly mértékben feljavítható, amely segítségével talán széles(ebb) körben is elterjednek majd.

A belső, fűtőelemként funkcionáló urán-oxid magot bevonó kerámia szilícium-karbid alapú, amelyet már most széles körben alkalmaznak csiszolópapír dörzsrétegként vagy a kerámia alapú féktárcsák anyagaként. A karbid nagyon ellenálló a magas hőmérséklettel szemben, ennek köszönhetően alkalmazzák magas hőmérsékletű kazánok és hőkemencék bevonataként és például a nagy teljesítményű LED-ek hőpajzsaként is.

A golyókat az élelmiszeriparban is, pl. cukorkák készítéséhez használt eljáráshoz hasonló módon készítik. Először az urán-oxidot olyan vegyszerrel keverik össze, aminek hatására mákszem nagyságú (kb. egy milliméter átmérőjű) zselészerű kis golyókra esik szét. Egy speciális hőkamrában aztán ezeket a kisméretű gömböket olyan gázokkal kezelik, amelyek a hőmérséklet hatására grafittá és szilícium-karbiddá alakulnak, és így tudják az urántartalmú magot egyenletesen, több rétegben bevonni. Az így elkészült kis gömböket aztán a reaktorokban használatos kapszulákba lehet csomagolni.

A fenti képen látható gömb az X-Energy TRISO-X termékét mutatja be. Emellett a BWXT nevű vállalat is komolyan foglalkozik az ilyen típusú fűtőanyag fejlesztéssel, de ők új, 3D-s nyomtatási technikával készülő reaktorokkal is foglalkoznak.

Az atomreaktorok hatásfoka attól is függ, hogy milyen magas hőmérsékleten tudják stabilan fenntartani a hasadási folyamatokat anélkül, hogy az aktív fűtőanyagot tartalmazó kapszulák végérvényesen összeolvadjanak, és ezzel megszűnjön az aktív hőelvonás (hűtés) lehetősége. A jelenleg is használt megoldások általában 'csak' 600–700 °C alatti stabil működést tesznek lehetővé. Az új, triso megoldás viszont akár 1600 °C fokig is stabilan működik, hiszen a részecskéket bevonó rétegek megakadályozzák azon nagyobb csomókká történő összeolvadását, és a 'leolvadás' megindulását. Vagyis a hagyományos reaktorok működése során ezek a fűtőanyagok egyszerűen nem tudnak leolvadni.

Ez pedig azt is jelenti, hogy az emberi hibák által okozott balesetek is nagyrészt elkerülhetőek lehetnének, hiszen az ilyen helyzetekben is a leolvadás során helyileg felszabaduló hő miatt alakul kis olyan vészhelyzet, amely végeredményben a gőzrobbanásokhoz és a védelmet adó biztonsági rendszerek katasztrofális hibájához vezet. Ennek köszönhetően a mostani költséges redundáns megoldások is egyszerűbbé — és emiatt olcsóbbá is — válhatnának az ilyen fűtőanyagok alkalmazása esetén, amellett, hogy biztonságosabb működést tesznek majd lehetővé. Ez már csak azért is fontos, mert a jelenlegi tervek szerint több olyan erőmű kivitelezése is folyamatban van, amelyek kapacitása a Fukushima-i erőműnek többszöröse.

Az elmúlt évtizedekben a központi hatóságok rendszerint egyre nagyobb és nagyobb kapacitású atomreaktorok építését támogatták, mert így lehetett csak az egyre növekvő szigorúságú biztonsági megoldásokat rentábilisan kivitelezni. Az új fűtőanyagnak köszönhetően olyan kisebb reaktorok építése is megtérülne gazdasági szempontokból, amelyek pl. egy milliós város energiaigényét tudják kielégíteni. Ilyen méretű városból Kínában kb. 160 van már. A fosszilis energiahordozókat használó erőművekhez képest (kőszén, kőolaj, földgáz), az atomreaktorok sokkal kisebb, szinte elhanyagolható mértékű szén-dioxid kibocsátással rendelkeznek csak.

Az ilyen kisebb, moduláris rendszerben épített reaktorok csak akkor tudnak biztonságosan működni, ha a lehető legtöbb külső beavatkozás nélkül ('magától') is működő megoldást tartalmaznak, anélkül, hogy a rendszert túlzottan komplikálttá tennék ezzel. Az, hogy ez ténylegesen sikerül is a mostani új fűtőanyaggal, még a jövő kérdése.