Ahogyan az éghajlatváltozáshoz köthető átbillenési pontok (angolul "tipping points") egyre közelebb kerülnek, egyre többet hallunk arról, hogy miként lehetne az éghajlatot közvetlenül az előnyünkre befolyásolni ahelyett, hogy a szén-dioxid kibocsátást csökkentenünk kelljen. Például úgy, hogy a bejövő napsugárzás mennyiségét lecsökkentsük egy megfelelő anyag légkörbe való kibocsátásával, és így csökkentsük a földfelszín átlagos hőmérsékletét. Ezt az angol szakirodalom "solar geoengineering" néven emlegeti, amit magyarul talán "napsugárzás bolygómérnökség"-nek lehet nevezni.

Az ilyen napsugárzást közvetlenül csökkentő megoldások viszonylag olcsók, és hatékonyan csökkenthetik a felszíni hőmérsékletet. De igencsak kockázatosak is egyben. A sok technológiai és pénzügyi kockázati tényező mellett az egyik legfontosabb politikai kockázat egyszerűen az, hogy a különböző országok szempontjából "ideális" átlaghőmérséklet messze nem ugyanaz az érték mindenkinek. Ennek pedig egyenesági következménye az lehet, hogy a mostanihoz képest jobban megosztott, szegényebb és politikailag végleg feszült bolygót kapnánk az alacsonyabb hőmérsékletért cserébe, írja az Anthropocene Magazine.

A Bologna-i Egyetem kutatói érdekes számítógépes kísérletet végeztek el. Ezek során két csapat próbált meg egy közös számot kihozni — a kísérletek során ez 2, 6 vagy 10 lehetett — ahhoz hasonlóan, ahogy országok próbálnának meg egymással megegyezni az ideális hőmérsékletcsökkenés nagyságáról a saját szemszögük alapján.

A csapatok arról dönthettek, hogy mekkora nagyságú "termelésre" hajlandóak, a bolygómérnöki tettekhez hasonlóan, az általuk ideálisnak tartott szám eléréséhez. A csapatok nem egyeztethettek a lépések során, de minden kör után látták, hogy a másik csapat mit tervez, ami alapján megpróbálhatták kitalálni, hogy a másik csapat milyen stratégiát követ. Ez a felállás a közgazdaságtanban ismert, úgynevezett "public-good-or-bad" helyzetek egyik variánsa.

A különböző pontos párosítások esetén, amikor a két csapat közül az egyik 2, a másik 6 pontot akar elérni — ugyanígy a 2 és 10 vagy 6 és 10 pontos esetekben — a nagyobb pontot elérni akaró csapat rendszerint domináns szerepet töltött be. A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban megjelent cikk szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is hasonló helyzet várható. Azok az országok, amelyek számára a hőmérséklet emelkedés megállítása fontosabb, valószínűleg komoly szerepet vállalnak majd a küzdelemben, míg a kisebb csökkenéssel is beérő országok akár fel is hagyhatnak majd az ezirányú költéssel, hiszen a többiek szükségből megoldják majd azt. A mostani kísérletek adják az ilyen, a szakirodalomban úgynevezett "free-driving" esetnek nevezett helyzetre az első kézzelfogható példát az éghajlatváltozás témakörében.

Amikor a kutatók több csapattal hajtották végre a kísérleteket — jelen esetben 6 csapat, amelyből mindig két csapatnak volt ugyanaz a szám a célja —, hasonló eredményre jutottak. A ténylegesen elért szám mindig 10 körül volt, még akkor is, ha mindenki látta, hogy a mindenki számára legköltségtakarékosabb és leghatékonyabb megoldás a 6 elérése lenne.

Vagyis a kutatók szerint, az éghajlatváltozás szempontjából a változásokat azok fogják véghezvinni, akik számára a legfontosabb azok elérése és a hőmérséklet növekedésének megállítása és visszafordítása. De ez mindenkire hatni fog, a kevesebbet tenni akaró (vagy ténylegesen tevő) országokra is.

A helyzet még bonyolultabbá vált, amikor a kutatók lehető tették a negatív termelést is, vagyis azt, hogy a másik csapat vagy csapatok teljesítménye ellen dolgozhassanak. Ez az éghajlatváltozás szempontjából fontos lehetőség, hiszen az ellenintézkedések nem csak lehetséges megoldások, de bizonyos országok által már most alkalmazott lépések. Technológiailag is lehetséges ez, hiszen a napsugárzás földfelszínre érését gátló anyagok mellett olyanokat is ki lehet bocsátani, amelyek az üvegháztatást növelik (pl. metán, szén-dioxid, stb.).

A kutatók éghajlatváltozási háborút vártak ennél a kísérletnél, főleg azért, mert ha egy csapat magasabb számot akar elérni, lehetősége van arra, hogy a megkívánt teljesítmény felett túlkompenzáljon, hiszen azt várja, hogy a másik csapat csökkenteni próbálja majd az eredményt.

Első nézésre azonban a hosszútávú átlagok főként 6 körül mozogtak, vagyis az első várakozásokhoz képest közel az ideálishoz. Igaz, hogy mindkét oldalon több teljesítményt használtak fel, mint az kellene, de a számok alapján nem volt egyenértékű egy globális éghajlatváltozási háborúval.

De a háttérben káosz volt. Mivel egyik csapat sem tudja előre, hogy a többi milyen irányba fog mozdulni, komoly ingadozások voltak tapasztalhatók a körönkénti túlkompezálás miatt. Ennek az instabilitásnak a legkomolyabb globális következménye a túlzott költekezés, vagyis a gazdasági növekedés jelentős lassulása és az egyenlőtlenségek további növekedése lenne.

A tényleges politikai helyzet azonban szerencsére nem ennyire izolált. A különböző országok közötti kapcsolatok és egyezmények sokat segíthetnek abban, hogy a célok és a célok eléréséhez szükséges tennivalók szempontjából közös nevezők alakuljanak ki. De sajnos ugyanilyen könnyen lehet, hogy a különbségek miatt vitás helyzetek, fenyegetések és akár tényleges háborúk is kialakuljanak a természetbe való beavatkozás és a különböző célok miatt.

Az biztos, hogy a technológiai és gazdasági tényezők és kockázatok mellett a politikai kihívások is komoly figyelmet követelnek meg a következő évtizedekben.