A mostani vírus világjárvány és az éghajlatváltozás sok közös vonást mutat. Mindkettő rendszerszintű és nem-lineáris változásokat idéz elő társadalmi, gazdasági és pénzügyi szempontból, hiszen a fizikai világban okoznak többszöröződő és regresszív hatásokat az élet megannyi meghatározó részében, amelyek csak tényleges, összehangolt és kiterjedt fizikai beavatkozások hatására orvosolhatók, nemcsak érzelmi szinten léteznek.

Az előző posztban pontról pontra tárgyaltuk a vírus világjárvány és az éghajlatváltozás közötti fenti hasonlóságokat, egy McKinsey cikk alapján. A mostani részben a kettő közötti alapvető különbségeket vesszük számba, néhány lehetséges előremutató lépéssel együtt.

A vírus világjárvány azonnali, számszerűsíthető és közvetlen veszélyhelyzetet teremt az egészségügyben, amely típusú veszélyek kezelésére az elmúlt évszázadok során többé kevésbé felkészültünk. Az éghajlatváltozás ezzel szemben egy lassú, fokozatos és összegződő veszélyhelyzetet teremt, amely térbeli és időbeli eloszlása miatt kevésbé tűnik krónikusnak.

Bár az éghajlatváltozás kezelésére ugyan már most is határozott cselekedetekre volna szükség, de ezek hatása sokkal késleltetettebb módon jelentkezik majd csak. Emellett kisebb valószínűséggel lesz majd az megállapítható, hogy pontosan melyik döntés, befektetés vagy társadalmi elhatározás vezetett milyen mértékű csökkenéshez a változás megállításában. Ha sikerül az éghajlatváltozást csökkenteni, akkor a sikeres beavatkozás hatására a megtett lépések jelentősége is várhatóan leértékelődik majd. Ezt nevezte a távlat tragédiájának (angolul "tragedy of the horizon", a szerk.) a Bank of England vezetője.

A világjárvány és az éghajlatváltozás megjelenése és megoldása közötti időtartam nagyon különböző. Az előzőt hetekben, hónapokban, legrosszabb esetben években mérjük, míg az utóbbit években, évtizedekben vagy akár évszázadokban is. Emiatt az éghajlatváltozás sokkal hosszabb időtartamú és a jelenlegi életvitelünkre várhatóan sokkal nagyobb hatású esemény lesz a COVID-19 világjárványhoz képest.

A világjárványok rendszerint fertőzési vagy terjedési kockázatokon alapulnak, míg az éghajlatváltozás alapja a kockázatok felhalmozódásának kezelhetőségen túli kiterjedése. A vírus terjedése pontosan és számadatokban egyszerűen kifejezhető mértékek alapján követhető, és ez egy bizonyos mérték felett szinte azonnal megbénítja a rendszert. A felhalmozódó kockázatok viszont csak a valószínűségét növelik meg az egyre komolyabb veszélyeket magában hordozó, de az éghajlattal nem feltétlenül közvetlen kapcsolatban álló vészhelyzeteknek, amelyek egymásra hatása tovább fokozhatja azok negatív következményeit.

A fenti különbségek miatt más megoldások hatékonyak a világjárvány és az éghajlatváltozás kezelésében. Emellett azonban a kettő közötti tágabb kapcsolatokat sem szabad elfelejteni.

Az éghajlatváltozás — amely önmaga komoly kockázati szorzó tényező — képes a világjárványok gyakoriságát és halálosságát növelni több kutatás szerint. A növekvő átlaghőmérséklet miatt a kórokozók, mint például a malária, dengue-láz terjedése felgyorsulhat. Az éghajlatváltozás megszüntetheti bizonyos állatfajok életterét, és az emiatt kialakuló vándorlás hatására további, állatfajok közötti kórokozó ugrás történhet, növelve az új típusú fertőzések lehetséges számát.

Emiatt az éghajlatváltozás csökkentésére adható válaszok, mint például a természeti erőforrások csökkentett kiaknázása, az optimalizált fogyasztás, a rövidebb és helyi beszállítólánc kialakítása, az állati fehérjék növényi fehérjével való kiváltása és a csökkentett környezetszennyezés — mind segíthet a következő világjárvány kitörésének megakadályozásában, vagy a kockázatának csökkentésében is.

De a világjárvány megfékezésére hozott döntések is jó példát mutatnak arra, hog milyen hatásosan tudunk bizonyos környezeti mutatókon változtatni átfogó, központilag meghozott és véghezvitt lépésekkel — gondoljunk csak a drasztikusan lecsökkent levegőszennyezésre Kínában és Indiában az elmúlt hónapok során. Az kétségtelen, hogy ezek az időleges változások hatalmas emberi és gazdasági áldozatokkal jártak. A nagy kérdés az, hogy miként lehet a fenti lépéseket gazdaságilag jobban elfogadhatóvá tenni anélkül, hogy a természeti pozitív hatásukat csökkentenénk.

A vírus világjárvány közvetlen hatással volt nemcsak a hétköznapi életre, de az éghajlatváltozás elleni küzdelem lendületére is. A mostani távmunka és a közlekedés csökkenése hosszabb távon, akár a világjárvány elmúltával is komolyan hozzájárulhat a szén-dioxid kibocsátás nagyobb mértékű csökkentéséhez.

Mivel a beszállítóláncok is előtérbe helyezték a helyi vagy regionális vállalatokat, ezek megtartása is hozzájárulhat a teljes gazdaság úgynevezett Scope 3 kibocsátásának csökkentéséhez [A Scope 3 az a kibocsátás, amely egy vállalat működésének következménye, de nem a vállalat által közvetlenül kibocsátott mennyiség, a szerk.]

A világjárvány hatására a piaci résztvevők is hajlandóak az ehhez köthető vagy hasonló típusú (az éghajlatváltozás hatását is leíró) kockázati tényezőket beárazni, és az ilyen veszélyhelyzetek miatti fizikai és rendszerszintű fennakadásokat komolyabban venni. Ennek köszönhetően talán sikerül jobban felismerni a hosszútávú, éghajlatváltozáshoz köthető költségeket, amelyek talán segítenek az ez elleni cselekvés beindításában.

A vírus világjárvány egy másik közvetett hatása talán az is lehet, hogy a tudományos, szakértő hangok nagyobb teret és elismerést kapnak a rendszerszintű problémák kezelése esetén. Emellett lehetséges az is, hogy a megelőzés és az összehangolt cselekvés is nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi szintű viták során. Mivel a központi költségvetések rendszerint az utolsó gazdasági bástyák, talán a kormányok is előremutatóbb lépéseket fognak megfontolni az országok gazdasági és társadalmi "ellenállóképességének" növelésére.

Az alacsonyabb banki kamatok és a gazdaság beindításának szükségessége lehetővé teszi a hosszútávon fenntartható új technológiák és infrastruktúra kiépítését. Ez a munkahelyteremtés mellett a nemzetközi együttműködést és a tervek összehangolását is eredményezheti.

Persze az sem elképzelhetetlen, hogy a vírus világjárvány utáni időszak elsődleges célja a gazdaság újbóli beindítása és a fellendülés felgyorsítása lesz, bármi áron. Emiatt az éghajlatváltozás elleni lépéseket időlegesen a partvonalra küldhetik a kormányok, hiszen ezek ugyan munkahelyeket teremtenek, de rendszerint nem eleget és elég gyorsan a régi gazdasági szereplők közvetlen kiváltásához.

Az alacsony kőolaj és földgáz ár egyébként is kedvez a jelenlegi nagy szén-dioxid kibocsátóknak, hiszen az összköltségek (akár a kibocsátás miatti szén-kvótát is beleértve) az energiaforrások ára miatt a korábbiakhoz képest sokkal alacsonyabbak maradhatnak.

A gazdasági leállás miatti tőkepiaci értékvesztés a befektetési kedvet is csökkentette. Ennek egyenesági következménye lehet a relatív tőkehiány és az emiatt lassabban kibontakozó és kisebb mértékű befektetés az új energiahordozók kiaknázását és az energetikai rendszer átalakítását segítő technológiákba.

Legrosszabb esetben a nemzetek közötti rivalizálás is tovább erősödhet, ha a járvány utáni időszakot a nulla-összegű játék mentalitásának eluralkodása fogja jellemezni.

Remélhetőleg nem lesz így, és a világjárvány és az éghajlatváltozás közötti hasonlóságok és különbségek, és a szélesebb összefüggések megértésével sikerül jobb döntéseket hozni és hosszútávon is sikeres lépéseket tenni a következő időszakban.