Az éghajlatváltozás hét kockázati jellemzője

A változó éghajlat a következő három évtizedben nagy léptékű kockázati tényezőket fog felerősíteni gazdasági, üzleti és társadalmi szempontból, írja a McKinsey legutóbbi negyedéves jelentése. Az elmúlt, közel tízezer év stabil éghajlata után — amely a jelenleg ismert írott emberi történelmet felöleli — az időjárás komoly változásnak indult az elmúlt években. Az 1880-s évekhez képest az átlaghőmérséklet már 1,1 Celsius fokkal megemelkedett, aminek mérhető hatása van a regionális időjárásra. A növekvő hőmérséklettel megnövekedett az esélye a hőhullámoknak és áradásoknak, az általuk okozott kár mértékével együtt, mint ahogy megnövekedett az állandó veszélyforrások, mint a szárazság vagy az emelkedő tengerszint, által okozott károk mértéke is. A közvetlen természeti kockázatok növekedése gazdasági és szociális kockázatokat is jelent egyben, azon fontos kérdésekkel együtt, hogy miként lehetséges ezek üzleti és politikai szempontból elfogadható kezelése a közeli és távoli jövőben.

Az éghajlat változás minimális mértéke már most garantálható. A változás elsődleges motorja az elmúlt két évszázad alatt már kibocsátott szén-dioxid és más üvegházhatású gázok mennyisége. Az ipari forradalom kezdete óta az emberiség összesen közel 2,5 billió (trillion angolul) tonna szén-dioxidot eregetett a légkörbe, amely miatt a légköri szén-dioxid koncentráció 67 százalékkal növekedett az elmúlt néhány évezredes átlaghoz képest. Az ennek köszönhető éghajlati felmelegedés egyelőre visszavonhatatlan, hacsak nem kezdjük meg a légköri szén-dioxid eltávolítását komolyabb nagyságrendben.

A bolygó még ennél is tovább fog melegedni, hacsak nem állítjuk meg a szén-dioxid kibocsátást hamarosan. A legutóbbi tudományos előrejelzések szerint 2050-re az átlaghőmérséklet kb. 2,3 Celsius fokkal lesz magasabb az ipari forradalom előtt állapothoz képest. Ennek a hőmérséklet emelkedést új, pozitív visszacsatoláson alapuló változások — például a jelenleg fagyott permafroszt talajrétegekben tárolt üvegházhatású metán az olvadás hatására történő kiszabadulása — még jobban felgyorsíthatják ezt a melegedési folyamatot, kiterjesztve annak időtartamát több száz évvel.

Emiatt is fontos, hogy a jelenlegi felmelegedést az ipari forradalom előtti állapotokhoz képest 1,5 vagy akár 2,0 Celsius fok alatt tartsuk. Ez a kulcsa az úgynevezett "hothouse" bolygószintű állapot elkerülésének.

Ennek megoldása azonban számos akadályba ütközik. Az éghajlatváltozás rendszerszintű megértése és az ellene való hathatós regionális változások bevezetése is ezek miatt lassú.

Az éghajlat változáshoz köthető fizikai kockázatoknak következő hét fontos jellemzője van:

1. Növekvő. A fizikai kockázatok mértéke globálisan növekszik, még ha bizonyos helyi szinten a változások némi előnnyel járnak — például a növekvő mezőgazdasági termelékenység Kanada, Oroszország és Észak-Európa bizonyos területein. A növekvő fizikai kockázatok növekvő szociális és gazdasági kockázatot is jelentenek.
2. Térbeli. Az éghajlatváltozás helyi szinten érzékelhető. Ennek nagysága viszont országról országra, vagy akár egy országon belül tájegységenként is különböző lehet. A kockázati tényezők tényleges hatása ezért csak helyi szinten érthető meg teljesen és kezelhető hatékonyan.
3. Nem állandó. Évszázadokon keresztül a pénzügyi piacok, vállalatok, kormányok és személyek egy viszonylag állandó éghajlati háttérre támaszkodva hoztak nap mint nap döntéseket. A ránk váró éghajlat változáshoz köthető kockázati tényezők ezzel szemben folyamatosan változnak majd. A stabil éghajlatot felcserélni egy állandóan változó (vagy változó mértékben változó) környezettel azt is jelenti, hogy a korábbi döntési mechanizmusok és megszokott döntési minták nem fogják a megfelelő biztonságot (kockázat csökkenést) hozni. Például a hosszú ideje állandónak gondolt regionális vagy országos építészeti és mérnöki szabványokat újra kell majd gondolni, a lakástulajdonosok és pénzügyi intézetek hosszútávú kölcsönei és a lakástámogatás is valószínűleg sokkal rövidebb futamidőkkel fog majd dolgozni.
4. Nem-lineáris. A biológiai, ember teremtette és ökológiai rendszerek úgy vannak kialakítva, hogy bizonyos tűréshatárok között tudjanak működni. Ezen tűréshatárokat az éghajlatváltozás miatt egyre inkább megközelítjük majd a jövőben. Amikor és amennyiben ezeket átlépjük, a rendszer nem egyenes arányosan reagál rendszerint: ehelyett hibázhat, elromolhat vagy teljesen meghibásodhat. Azok az épületek, amelyek egy bizonyos áradási szintre vannak megépítve, ennél magasabb árral nehezen küzdenek meg, azok a növények, amelyek egy bizonyos minimális vízigényre vannak kiválasztva, a minimumnál kevesebbel rendszerint nemigen érik be. Bizonyos esetekben viszonylag könnyű a megoldás (pl. a gyárak áradás elleni időszakos védelme). A biológiai rendszerek esetében azonban ez sokkal nehezebb, hiszen a már meglévő természeti területek nem biztos, hogy elég gyorsan tudnak adaptálódni a gyorsan változó helyi éghajlathoz. A változás sebesség és nagysága felgyorsulhat, ha egy bizonyos helyen egyszerre több fontos tényező éri el az tűréshatárokat.
5. Rendszerszintű. Az éghajlatváltozás nem csak egy, vagy csak néhány elemét, és nem csak egy vagy néhány érinti az egyre jobban összekapcsolt szociális, gazdasági és pénzügyi rendszernek. Egy helyi áradás nemcsak a régió házainak állapotát rontja le, de országos szinten is megemeli a biztosítási díjakat, csökkenti az ingatlanok átlag értékét és akár közvetlenül befolyásolja az ingatlanokból befolyó adók nagyságát is. A beszállítói láncok közvetlenül ki vannak téve a rendszerszintű integrálásnak, hiszen rendszerint a költséghatékonyságot tartják figyelemben a rendszer ellenálló képessége helyett [sőt, bizonyos beszállítóláncok esetében pont az elemek folyamatos kicserélődése ad lehetőséget a költségek csökkentésére, feltételezve azt, hogy mindig lesz egy újabb gazdasági szereplő, aki az éppen kieső láncszem szerepét felveszi, a szerk.]. Ezek a láncok viszonylag gyorsan teljesen leállnak, ha a szereplők közötti átkapcsolásban fontos szerepet játszó központok a megnövekedett kockázatok miatt leállnak. [A mostani vírus világjárvány erre nagyon jó példákat adott, a szerk.]
6. Regresszív [visszafelé ható]. A világ legszegényebb országai a leginkább kitettek az éghajlatváltozás hatásainak. A fejlődő országok és gazdaságok néznek szembe a legnagyobb várható kihívásokkal az életminőség és munkavállalás területén a változások miatt. A szegény országokban gyakran kiemelkedően fontos gazdasági szerepet töltenek be a kültéri munkák (mezőgazdaság) és a természeti erőforrások közvetlen kiaknázása. Ezek a országok rendszerint nincsenek gazdaságilag felkészülve arra, hogy az éghajlatváltozás ütemének megfelelően rugalmasan alkalmazkodni tudjanak az új helyzethez.
7. Előzmény nélküli. A jelenlegi társadalmak először állnak egy olyan globális kihívás előtt, mint az éghajlatváltozás és a vele járó kockázati tényezők. Bár bizonyos vállalatok és kisebb közösségek, országok már megkezdték az alkalmazkodást, ennek széleskörű üteme és nagyságrendje még mindig elmarad a minimálisan elvárt mértéktől. A megfelelő mértékű és sebességű változás nagy valószínűséggel többletköltségekkel és komoly döntéskényszerrel jár majd, amellett, hogy országokon, földrészeken, kultúrákon és politikai rendszereken átívelő egyezményeken kell, hogy alapuljon majd.

Arra már most is elég bizonyíték van, hogy az éghajlat változáshoz köthető kockázati tényezők milyen komoly károkat tudnak okozni. 2000 óta legalább 13 olyan komoly eseményről tudunk, amely mindamellett, hogy hatalmas gazdasági és társasalmi károkat okozott, komoly személyi, infrastrukturális és természeti következményekkel is járt. Az ilyen eseményekbe beletartoznak a hőhullámok, szárazságok, trópusi viharok, tüzek, áradások és a vízkészletek kiapadása is.

A gyakoribb és egyre fokozódó mértékű veszélyesetek egyre komolyabb következményekkel járnak majd. Várhatóan elérik majd azt a mértéket, amikor a fennmaradásunkhoz elengedhetetlen alapszintű rendszerek stabilitását is veszélyeztetik majd, és az eddigi, több évezred alatt viszonylag állandó és emiatt megszokott tűréshatárokat is átlépik majd. A változások várhatóan több alapvető rendszert érintenek majd egyszerre.

Egy eddiginél is komolyabb hőhullám nemcsak a kültéri munkát teszi majd lehetetlenné, de a mezőgazdaság számára is előre nem látható nehézséget jelent majd, az élelmiszer termelést akadályozva, az alapvető szolgáltatásokat, mint például az ivóvíz mennyiségét is drasztikusan csökkentve egyben. A nagyfokú esőzés — a másik végletet tekintve — és áradások képesek nagy léptékű infrastrukturális rendszereket (utak, hidak, vasút, stb.) rövid idő alatt működésképtelenné tenni vagy akár teljesen megsemmisíteni, vagy a tengerparti vagy folyóparti településeket és mezőgazdasági területeket használhatatlanná tenni. A trópusi viharok a helyi károk mellett a nemzetközi beszállítóláncot is akadályozhatják.

A változásokra való felkészülés egyik legnagyobb akadálya abban rejlik, hogy az elmúlt évszázadok, évezredek során hozzászoktunk ahhoz, hogy az éghajlat viszonylag állandó, és nem vagyunk felkészülve arra, hogy ez nem lesz így, akár már a közeljövőben sem. Erre még nem tanultunk meg rendszeresen és következetesen tervezni.

Ahhoz, hogy az elkövetkező néhány évtized utáni éghajlat által jelentett kihívásokra megfelelő válaszokat találjuk, a döntéshozóknak több tudásra, gyorsabb döntéshozásra és nagyobb alkalmazkodó képességre lesz szükségük. A fenti kockázati tényezőket mind figyelembe kell majd vennie a közösségeknek, a közéleti, üzleti és politikai szereplőknek a döntések során. A következő évtized várhatóan fontos szerepet tölt majd be abban, hogy mennyire felkészülten nézünk majd szembe ezekkel a kockázati tényezőkkel, és mennyire tudjuk a meglévő infrastruktúrát, gazdasági és társadalmi rendszereket ezeknek megfelelően átalakítani.