Kína jelenlegi tervei szerint 2030-ra az ország területén üzemelő atomerőművek elérik a 120 GW teljesítményt. A világ többi részével szemben — ahol az atomenergia egyre növekvő társadalmi ellenérzés övezi — ezek a tervek ütemszerűen haladnak előre és várhatóan teljesülnek is, írja az Economist.

1996-ban épült 60 km-re Hong Kong-tól a Ling Ao-i atomerőmű a francia Framatome segítségével. Az üzlet része volt az, hogy a Framatome átadja a technológiai know-how jelentős részét a kínai vállalatoknak. Ennek segítségével aztán azon cégek egyike, amelyek a régióban bojlereket gyártottak előtte, képes voltak a méteres falvastagságú fém tartályokat legyártani, amelyek egy atomerőmű építéséhez elengedhetetlenek. Ugyanez a cég, a DFHM, jelenleg már nemcsak ezeket a tartályokat, hanem az atomerőművekben használt nagynyomású gőzturbinákat is gyárt. A cég egyik vezérigazgatója szerint a cég által gyártott elemek a Framatome minőségével vetekszenek.

Hogyan érte ez el Kína?

Ennek a elképesztő fejlődésnek egyik fontos oka az, hogy az atomenergiával foglalkozó cégek folyamatosan munkában álltak az elmúlt 20 évben. Kína több atomerőművel telepített ebben az időszakban, mint bármelyik másik ország. A jelenlegi termelési kapacitása 43 GW, amivel a világ ranglistán a harmadik helyet szerezte meg ezzel, Amerika (99 GW) és Franciaország (63 GW) mögött. De az első két országgal szemben a kínai kapacitás még mindig nő, és amíg 1996-ban a helyi vállalatok az építés alatt álló erőművek értékének kb. csak 1%-t szállították, mára ez az érték kb. 85%-on áll.

A kínai atomenergia két évtizedes fejlődése — a nagy-sebességű vonatokhoz hasonlóan — érzékelhetően szemlélteti, hogy ennek a folyamatnak ugyan szerves része a technológiai innováció, de nem ez a lényege. Minden technológia fejlődés kritikus eleme az, hogy a technológia használható legyen és széles körben fel is használjuk azt. Az pedig, hogy mi tesz egy technológiát széles körben használttá, rendszerint nem (csak) technikai előnyök, hanem politikai vagy üzleti szempontok is jelentősen befolyásolnak.

Minden olyan technológia, amely egy nemzet fejlődése szempontjából fontos területen hoz fejlődést, de eközben megkerülhetetlenül akadályokba ütközik, mint a gyorsvasutak esetében a földterületek felhasználása vagy az atomerőművek esetében a lakossági biztonság kérdése, fontos szövetségest találhat a Kínai Kommunista Pártban. Amikor például a Hong Kong közeli atomerőmű építésekor millióan tüntettek az építkezés leállításáért, a kínai miniszter egyszerűen elvetette a lakosság akcióját, hiszen megalapozatlan, "tudománytalan tiltakozás"-nak nincs szerepe az ilyen döntésekben.

Emellett az a tudat, hogy a projektek hamar és ténylegesen megépülnek, komoly szerepet játszanak a tényleges nagy léptékű mérnöki tervek kidolgozásában. Oroszország ebből a szempontból hasonló terepet biztosít az atomenergia fejlesztéshez, hiszen itt is még épülnek ilyen erőművek, vagy helyi használatra vagy exportra. A biztos politikai háttér és a viszonylag olcsó jól képzett szakember és munkaerő ellenére az atomenergia rendkívül drága, de szerencsére sem az állami vállalatoknak, sem az állami bankoknak, a központi szerveket nem is említve, nem kell igazán az éves szintű nyereségek miatt aggódnia Kínában.

Az egypárt rendszer azonban nem jelenti azt, hogy az ország vezetői teljesen elhanyagolnák a biztonsági kérdéseket. A negyven életet követelő Wenzhou-ban 2011-ben történt gyorsvasúti baleset után átvizsgálták a meglévő vonalakat, a biztonsági előírásokat és azok betartását, és azóta nem történt hasonló baleset. A Fukushima atombaleset után a kínai kormány hozzáállása az akkor "aktív" állapotról "konzervatív"-ra váltott, aminek következtében lelassultak a befektetések. Emiatt aztán Kína nem is fogja teljesíteni a 2020-as célt (58 GW teljesítmény). De ennek ellenére az ország továbbra is átlagosan 8 atomreaktort állít üzembe évenként, és a 2030-as 120 GW teljesítmény szintet is nagy valószínűséggel el tudja majd érni.

A most épülő atomreaktor közül néhány még külföldi terveken alapszik. A legmodernebbnek számító amerikai AP1000 és a francia EPR típus is megépült az elmúlt két évben Kínában. Pont ez adja Kína előnyét, hiszen Kína az egyetlen ország, Amerikát és Franciaországot is beleértve, ahol ezen típusok ténylegesen meg is épültek.

De ennek ellenére Kína mára inkább a nukleáris technológiákat exportáló országként tekint magára. A jelenlegi biztos befutó típus a saját fejlesztésű Hualong One. Ez egy francia típuson alapul (amely francia terv egy amerikai típus továbbfejlesztése), de a mostani állapotban már ténylegesen kínai fejlesztés. Jelenleg még egy ezt a típust alkalmazó atomerőmű sincs üzemben, bár 2020-ban fogják az első Fujian provinciában található reaktort a hálózatra kapcsolni. Emellett két reaktort építenek Pakisztánba Karachihoz közel. Argentína és Anglia is fontolóra vette ennek a típusnak a megépítését. Kína számára a külföldi telepítések nagyon fontosak, mert ezek során a nem-kínai szakértők is tüzetesen átvizsgálják a terveket, javítva a technológia külső megítélését.

Az atomenergia ipar felfejlesztése tényleg nagy sikernek könyvelhető el. A külföldi vállalatokkal kötött technológia transzfer egyezményeket tényleges viták és súrlódások nélkül hajtották végre. Az alacsonyabb bérekből fakadó előnyöknek és az állami hiteleknek köszönhetően a technológia nemzetközi szinten is versenyképessé vált. Az elmúlt 20 évben a kínai építésű és fejlesztésű reaktorok üzemi baleset nélkül üzemeltek.

Mivel a nyugati országok jelentős részében uralkodik az a nézet, hogy az atomenergia csak viszonylag kis részét képezi az energia gazdálkodás előtt álló átalakulásoknak, valószínűleg az atomenergia exportja kis üzlet marad Kína számára. Sok esetben az atomenergián alapuló áramtermelés nem a legolcsóbb jelenlegi befektetési lehetőség a nap- és szélenergián alapuló alternatívákhoz képest. [Lehet, hogy nem a legolcsóbb, de elképzelhető, hogy hosszútávon az egyik legjövedelmezőbb befektetés a megbízhatóság miatt, a szerk.] A kínai vállalatok és állami szervek is tudják ezt. A megújuló energiaforrásokon alapuló energia termelés a nukleáris iparnál is nagyobb mértékben fejlődött az elmúlt két évtizedben Kínában is. Jelenleg mind az atom és a megújuló energiaforrások közel azonos mennyiségű áramot termelnek az országban.

Az kétségtelen, hogy az ilyesfajta technológiai fejlődés folyamatát — egy külföldi technológia átvételét és a hazai beszállítók fejlesztését — és a technológia széles körű alkalmazását Kína nagyszerűen alkalmazza. Legyen szó turbinákról, reaktorokról, gyorsvasútról, műhold pályára állításról szó, Kína ebben is nagyhatalom lett.