Energia és mobilitás zöld szemszögből

A húsz legtöbb szén-dioxidot kibocsátó vállalat

2019. november 07. • írta: ZöldEnergia

1965 óta, a legutóbbi becslések szerint, legalább 1,35 millió tonna (MtCO₂e) üvegházhatásért felelős gáz lett a légkörbe kibocsátva — és ennek harmada csak 20 nemzetközi vagy nemzeti vállalathoz köthető a Climate Accountability Institute adatai alapján, írja a VisualCapitalist.

1965 és 2017 között ez a húsz vállalat 480,169 millió tonna szén-dioxid ekvivalens (MtCO₂e) kibocsátást termelt, amely a globális kibocsátás 35%-t teszi ki ugyanezen periódus alatt. Ez nem csak a saját termelésük lábnyoma, hanem főleg az eladott és a fogyasztók által elégetett fosszilis energiahordozókból származik.

A listát a Saudi Aramco, Szaudi Arábia nemzeti olaj és földgáz vállalata vezeti. A vállalat nem csak ezt a listát vezeti, hanem a legnagyobb profitot termelő vállalatok listáját is, a napi 304 millió dolláros profitjával. Ez az óriási profit azonban komoly árat kívánt meg: összehasonlításképpen az Saudi Aramco ötven éves kibocsátása, 59,262 MtCO₂e, Kína teljes évi kibocsátásának (9,838 MtCO₂e) hatszorosa.

Egyre többen gondolják úgy, hogy a listán szereplő vállalatok valamiféle felelősséggel rendelkeznek a kibocsátásért, főleg azok után, hogy a szén-dioxid kibocsátás és a klímaváltozás kapcsolata tudományosan bizonyított, és szélesebb körben ismertté és elfogadottá vált.

A vállalatok közül az Exxon Mobil már most a bíróságon felel azért, mert vélhetően félrevezette a befektetőit azzal, hogy a klímaváltozással kapcsolatos kockázatokat nem hitelesen számította fel a befektetéseknél, miközben a belső jelentései szerint ezek sokkal komolyabban csökkentették a várható nyereséget. A vállalat a légkörben található növekvő szén-dioxid mennyiségének a klímaváltozásra gyakorolt hatását is tudatosan támadta az elmúlt években.

A klímaváltozáshoz köthető és az általános környezetvédelmi aggályok miatt kétséges, hogy ezek a vállalatok továbbra is nyereségesen tudják majd korábbi üzletpolitikájukat folytatni. Egyre többen fordulnak el a csak fosszilis energiahordozókon alapuló stratégiától.

De a Climate Accountability Institute szerint ennél sokkal többet kell tenniük, hiszen a termékeik nagyrésze még mindig közvetlenül hozzájárul a légkör szén-dioxid tartalmának növekedéséhez. Csak ennek drasztikus csökkentésével, és a megújuló erőforrások további kiaknázásával lehet érdemleges változást elérni, még mielőtt késő lesz.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr3215286656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása