Egyre több ország vagy régió tervez és hirdet meg egyre komolyabb szén-dioxid kibocsátás csökkentést. Az Európai Unió legújabb tervei szerint a gazdasági közösség szén-dioxid kibocsátás semleges lesz 2050-re. De a jelenlegi tervek fatális hibát hordoznak magukban, leginkább az apránként történő kibocsátás csökkentés miatt, írja az Anthropocene Magazine. 

A globális gazdasági keretek között, ha egy ország vagy akár gazdasági régió önkéntesen csökkenteni próbálja a szén-dioxid kibocsátását, miközben a többi gazdasági és piaci szereplő a meglévő kibocsátási normák szerint folytatja tevékenységét, a kibocsátást csökkentő ország(ok) által megtakarított mennyiség jelentős részét máshol fogják kibocsátani, vagyis a nettó kibocsátás csökkentés sokkal kisebb mértékben csökken, ha csökken egyáltalán.

A Koppenhágai Egyetem közgazdászai szerint a hatásos éghajlatváltozás elleni szabályozáshoz elengedhetetlen, hogy megoldást találjanak az ilyesfajta "szén-szivárgás" megállítására. A közgazdászok egy új számítógépes modellt fejlesztettek ki az EUCalc projekt keretében, amely segítségével a európai különböző gazdasági szektorok és kereskedelmi kapcsolatok Európán kívüli összefüggéseit lehet számba venni. Az internetes kezelőfelületnek köszönhetően a modellel könnyedén tanulmányozni lehet a lehetséges éghajlatváltozás elleni és a szén-dioxid kibocsátás csökkentését előíró európai és országos törvények hatásosságát.

Az eredmények a vártnál sokkal nagyobb problémákra hívták fel a figyelmet.

A számítások során két különböző lehetséges esetet vettek szemügyre: az egyikben az európai államok csak a legkevésbé progresszív, csak minimális éghajlatváltozás megállítását célzó intézkedés csomagokat alkalmazzák, a másikban a lehető legambíciózusabb megoldásokat vetik be az EU-n belül, hogy a régión belüli lehető legnagyobb mértékű szén-dioxid kibocsátás csökkenést elérhessék.

Az utóbbi esetben a modell szerint az EU drámai kereskedelmi deficitet fog felhalmozni. Ez önmagában még nem feltétlenül rossz dolog, de a deficit hirtelen növekedése a gazdasági növekedést fogja jelentősen megakasztani, főleg olyan területeken, amelyek már most is gondokkal küzdenek a nemzetközi piaci versenyben. Ezt minden döntéshozónak komolyan meg kell majd fontolnia a közgazdászok véleménye szerint.

Az eredmények azonban egy sokkal nagyobb gondra is rámutattak. A megváltozott kereskedelmi egyensúly és a piaci összeköttetések átalakulása miatt igaz ugyan, hogy az EU-n belüli szén-dioxid kibocsátás csökkenni fog, de ez azzal jár együtt, hogy a régión kívül a kibocsátás növekedni kezd, amely nettó kibocsátás csökkenést jelentősen behatárolja.

A legszigorúbb szén-dioxid kibocsátás csökkenést előíró szabályozás következménye az lesz a modell szerint, hogy az elért csökkenés 61,5%-nak megfelelő kibocsátás máshol jelenik majd meg. Vagyis minden kilogram Európában nem kibocsátott vagy elnyelt szén-dioxid mellett kb. 61,5 dekagramm kibocsátás jelenik majd meg máshol. Így az eredő CO₂ kibocsátás csökkenés az itteni felénél is kevesebb lesz majd.

Az elemzések arra is rámutattak, hogy a kibocsátás csökkenés milyen formában fog "visszacsapódni" az európai gazdaságban és annak versenyképességében. A szén-dioxid kibocsátás intenzív gazdasági szektorok, pl. a cement- és acélgyártás, a kőolaj- és vegyipar, ugyan "zöldebbek lesznek Európában, de amiatt a fajlagos gyártási költségeik is jelentősen megemelkednek majd, főleg a kínai és amerikai gyártókkal szemben — azt feltételezve, hogy ott az előírások nem változnak a mostanihoz képest. Az eredmény egyértelmű: kevesebb európai terméket gyártunk és adunk majd el, és több, nagyobb szén-dioxid kibocsátással járó terméket importálunk majd.

Emellett az előírások miatt a fosszilis energiahordozók maximálisan megengedett fogyasztása is csökken majd, aminek következtében ezen energiahordozók világpiaci ára is csökken majd. Ennek egyenes következménye várhatóan az lesz, hogy az Európán kívüli fosszilis energiafogyasztás megnövekszik.

A közvetett szén-dioxid kibocsátást csökkentő élelmiszeripari választások, pl. a kevesebb "vörös hús" fogyasztás hatását nehezebb felmérni, de az elemzések ezek esetében is növekedő szén-dioxid kibocsátást jósolnak Európán kívül.

Az eredmények egyértelműen rámutatnak arra, hogy a szén-dioxid kibocsátást nem lehet regionálisan, vagy egyoldalúan megoldani. Egy tisztán európai "zöld átalakulás" nem tudja majd érezhető mértékben lecsökkentetni a világ szén-dioxid kibocsátását a közgazdászok szerint. Megoldás az jelentheti, ha sikerül a kibocsátás szempontjából fontos országokat és régiókat megnyerni ennek az ügynek, és a változást egyszerre hajtják végre.

Ha ez nem sikerül, az európai erőfeszítéseket érezhetően kompenzálni fogja a nem Európában kibocsátott szén-dioxid mennyisége, aminek hatására valószínűleg lehetetlen lesz a Párizsi Egyezményben lefogadott célok időbeli elérése.